További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Dzsalal Talabani iraki elnök szerdán azt javasolta kormányának, hogy halassza el a Szaddám Huszein exdiktátor két vádlott-társára kiszabott halálos ítélet végrehajtását. A volt diktátort december 30-án felakasztották, a vele együtt emberiesség elleni bűnök miatt halálra ítélt féltestvére, Barzán at-Tikríti és a volt bíró, Avad al-Bandar kivégzését azonban még nem hajtották végre, bár az iraki kormány elkötelezett a végrehajtás mellett.
Dzsalal Talabani iraki elnök
Talabani elnök szerdai bagdadi sajtóértekezletén megerősítette, hogy elvből ellenzi a halálos ítéleteket. Az államfő úgy vélekedett, hogy még várni kellene vagy a körülmények tisztázása érdekében későbbre halasztani a függőben lévő kivégzéseket, további magyarázattal azonban nem szolgált álláspontjáról. Hozzátette, hogy nem tudja a kivégzések várható időpontját, írja a Reuters.
Az iraki alkotmány és a halálos ítéleteket kimondó legfelsőbb bíróság alapszabálya nem ruházza fel az államfőt olyan jogkörrel, amellyel csökkentheti vagy megakadályozhatja a bíróság által kiszabott büntetéseket. Núri al-Máliki miniszterelnök már ellenjegyezte a két halálos ítéletet, melyek végrehajtásával elmondása szerint kizárólag technikai okok miatt késlekedtek. Ali al-Dabbag kormányszóvivő kedden közölte, hogy a napokban döntenek a végrehajtás időpontjáról, és várhatóan pár napon belül kivégzik a két elítéltet.
Siíták ünneplik Szaddám akasztását
Az arab országban felszította a felekezetek közti feszültséget, hogy Máliki közbenjárására Szaddám Huszeint sietősen, az íd al-adha (muzulmán áldozati ünnep) első napján végezték ki egy bagdadi laktanyában. Az akasztásról készült és nyilvánosságra került kalózfelvételből pedig kiderült, hogy a hóhérok sértegették az akasztófán álló exdiktátort. Szaddám Huszein két vádlott-társát eredetileg a volt elnökkel együtt tervezték kivégezni, de a kalózfelvétel nyilvánosságra kerülése utáni nemzetközi nyomásra elhalasztották az ítélet végrehajtását.