Kiengedték az utolsó magyar sérültet is Irakban
Kuti Ferenc ismertetése szerint a százados, aki az alakulat mozgáskoordinációs központjának parancsnoka, a nyakán 10 centiméteres, míg a bal arcán egy három-négy centis sérülést szenvedett, amelyeket össze kellett varrni. A varratokat a hét közepén veszik ki. A sajtótiszt közlése szerint a százados már telefonon beszélt a családjával is.
Kuti Ferenc elmondta, hogy a százados három hónappal hosszabbította meg szolgálatát és a történtek ellenére sem döntött úgy, hogy ezen változatni szeretne.
A sajtótiszt ismertetése szerint a katonák közül senki sem gondolja úgy, hogy abba kellene hagyni a szolgálatot, mindenki folytatni szeretné a munkáját.
A merényletben komolyabban megsérült másik két katona már az előző napokban visszatért alakulatához. Kuti Ferenc beszámolt arról, hogy az alakulatnál jó és kiegyensúlyozott a hangulat és azt is elmondta, hogy enyhítettek a biztonsági intézkedéseken. A tábor területén jelenleg nem kötelező viselni a golyóálló mellényt, illetve a rohamsisakot, viszont a fegyvereket mindenki magánál tartja, még akkor is, ha csak zuhanyozni vagy ebédelni indulnak.
A sajtótiszt közölte, hogy a detonáció miatt betört ablakokat pozdorjalapokkal és fekete műanyagzsákokkal vonták be ideiglenesen.