Szaddám nem ússza meg a háborút

Aki hallotta az amerikai elnök által felolvasott bűnlajstromot, a követeléseket - a tömegpusztító fegyverek leszerelése, a terrorizmus támogatásának megszűntetése, a civil lakosság bántalmazásának befejezése, amit majd egy igazságos, liberális és demokratikus iraki rendszer létrehozása követhet -, az érti, hogy elképzelhetetlen, hogy az iraki diktátor mindezeknek meg tudjon felelni. Szaddámból nem lesz hirtelen jófiú. Az ellenőrök beengedésével Irak talán időhöz juthat, többhöz nemigen. Ezt az ultimátumot Amerika úgy fogalmazta meg, hogy lehetetlen legyen rá jó választ adni rá.

Lesz elég támogató

Jacques Chirac

A háború, most már kezd úgy tűnni, elkerülhetetlen. Különösen, hogy az eddig ellenkező franciák is gyakorlatilag "átálltak": Jacques Chirac már semmit sem zár ki, neki elég, ha az ENSZ bólint. A kínaiak aligha fognak túl hevesen ellenkezni, és nem valószínű az sem, hogy az ötödik állandó BT-tag, Oroszország hajlandó volna összeugrani az Egyesült Államokkal Irak miatt. Még úgy sem, hogy Moszkva közben kitartóan erősítgeti gazdasági kapcsolatait Irakkal. Vlagyimir Putyin, aki szeptember 11-e óta minden megtett, hogy országát a Nyugathoz közelítse, emiatt aligha fog szakítani Amerikával. Bushnak túl fontos ez a háború, és ezt mindenki látja.

De a háború megvívásához ennél többre van szükség. Bombázni lehet Irakot a Földközi-tengerről és az Indiai-óceánról is, de a szárazföldi invázióhoz legalábbis Törökország támogatása kell. ?ég inkább Jordániáé, Szaúd-Arábiáé, Kuvaité. Nézzünk rá a térképre! És ha a törökök támogatása meg is szerezhető, az araboké nehezebben.

Az iraki háború miatti arab pánik ugyanis valódi. Az okok többfélék. Gazdasági kapcsolatok Irakkal (az ENSZ-szankciók ellenére). Az irakiak nyomorát és a palesztin felkelést tehetetlenül figyelő arab utca dühe, ami nem csak Amerika és Izrael, de saját, korrupt, béna és illegitim vezetőik ellen is irányul. És persze a borzasztó precedens: ha Amerika nekiáll, és megdönti az általa nemkívánatosnak bélyegzett iraki rezsimet, akkor ki tudja, hogy ki lesz a következő? A térség összes állama antidemokratikus, folyamatosan megsérti polgárai legalapvetőbb jogait, és közülük nem egy (például Szíria) támogat terrorista szervezeteket, és fejleszt tömegpusztító fegyvereket. Rájuk vajon nem várhat egyszer ez a sors?

De még így is elég szomszédot meggyőzhet, ha a háborút az ENSZ, a Biztonsági Tanács határozatain keresztül, legitimálja. Az ezt követő amerikai nyomásnak aligha tudnának-akarnának ellenállni. Az eddig leghevesebben ellenkező szaúdiak vasárnap már utaltak arra, hogy nekik elég az ENSZ felhatalmazása. Ha George W. Bush igazán akarja ezt a háborút, akkor most már meg fogja kapni.

Miért háború?

Szaddám Husszein

És ha akarja, megindokolnia sem nehéz. Szaddám Husszein nem egyszerűen csak egy diktátor a sok közül, de valószínűleg a legrosszabb. Aki futólag is ismeri Irak elmúlt harminc évének történetét, nem kételkedik ebben. A szankciók nem működnek, az irakiak éheznek, és ha a jelentéseknek hinni lehet, Szaddám nem csak megőrizte, de tovább is fejlesztette fegyvereit. Vagy nem. Tudni nem lehet biztosan. De tény, hogy Irak veszélyes, és még sokkal veszélyesebbé válhat. Az Öböl felett újra dominanciára törő Szaddám Husszein a legutolsó, amire a világnak - és nem csak Amerikának - szüksége van.

Látni kell, hogy ez az adminisztráció legfontosabb feladatául a terrorizmus és a vele rokonnak tetsző gyilkos rezsimek elleni küzdelmet tűzte ki. Bush mandátumának szeptember 11-e óta bevallottan ez ad értelmet. Bizonytalan körülmények között megkezdődött, jelentéktelennek ígérkező elnökségének ez ad valódi súlyt. Az Irak elleni fellépés így nézve logikusan és szükségszerűen következik mindabból, ami szeptember 11-én és azóta történt.

Hogy miért mindjárt háború? Ez a tapasztalatlan elnök láthatólag hajlamos a külpolitikát viszonylag egyszerű erkölcsi kérdésekre leegyszerűsíteni (ez egyébként sohasem volt idegen az Egyesült Államoktól, és önmagában nem is biztos, hogy baj). A finomkodás, óvatoskodás és "túlbonyolítás" nemigen jellemzi. Ezért arra a gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért kell azonnal "megelőző csapást" mérni Irakra, miért nem lehet az elrettentés hagyományos és jól bevált módszerével sakkban tartani, hasonlóan Észak-Koreához, Kínához, vagy a múltban a Szovjetunióhoz, az a válasza: mi ezen inkább nem spekulálnánk. Támadjunk, amíg még lehet. Mert ha atomot szerez, akkor már nem lehet.

Ha Busht és tanácsadóit gyötörné is kétely, a lehetséges belpolitikai előnyök biztosan eldöntik a kérdést: a novemberi kongresszusi választások kulcsfontosságúak, és a közbeszédet - defenzívába szorítva a demokratákat - hetek óta a kormány háborús tervei dominálják.

Mi lesz később?

George Bush

Nem eléggé átgondolt, rosszabb esetben önös indokok persze még nem jelentik azt, hogy a háború nem lehet jogos, nem lehet indokolt. De hova vezet? Senki sem tudja megjósolni, hogy milyen következményekkel járhat egy Irak elleni háború az amúgy is ideges Közel-Keleten. Próbálkozni is kevesen mernek. Amerika úgyis nyer, persze. De Szaddám kelthet zűrzavart, nem is kicsit. A túléléséért küzdő diktátor komolyabb és kiszámíthatatlanabb ellenfél lehet, mint sokan hiszik. És mi lesz utána? Lesz Amerikának türelme, pénze, kedve Irak újjáépítéséhez és átformálásához, az évekig tartó megszálláshoz, a Közel-Kelet szinte teljes újrasúlyozásához, ami ezzel jár? Egyelőre úgy tűnik, még Afganisztán elcsendesítése, gatyába rázása is nagy falat. És hosszútávon hova vezet a megelőző háború új, George Bush-i doktrínája? Tényleg tudja az elnök, hogy mibe fog bele?