A konfliktus

Miről van szó?

Irakot azt követően kötelezte az ENSZ tömegpusztító fegyverei megsemmisítésére és a világszervezet fegyverzetellenőreivel való együttműködésre, hogy Szaddám Husszein 1990-ben megtámadta és elfoglalta az iraki kormányok által hagyományosan az ország részének tekintett Kuvaitot. A megszállás nem tartott sokáig: 1991-ben az Egyesült Államok egy 33 tagú koalíció élén felszabadította a kis sejkséget.

Ellenőrök

Mivel az Egyesült Államok tudott arról, hogy Szaddám Husszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik (lásd lejjebb), a háborút lezáró ENSZ BT-határozat leszögezi, hogy Irakot gazdasági szankciókkal kell sújtani mindaddig, amíg el nem számol ezekkel a fegyverekkel. A leszerelésre Irakot több BT-határozat is kötelezi.

Az 1998-ig húzódó ENSZ-fegyverzetellenőrzések számos meglepetéssel szolgáltak. Lassan (illetve nagyon lassan, mert az irakiak mindent megtettek, hogy lassítsák az ellenőrök munkáját) kiderült, hogy Irak sokkal több mindennel rendelkezik, mint bárki hitte volna. Hosszútávon azonban az ellenőrök viszonylag hatékonynak bizonyultak, és főleg ez okozhatta, hogy 1998-ban (több miniválság után) Szaddám kiadta az útjukat. Az ezt követő amerikai-brit bombázások óta nincsenek ellenőrök az országban.

Fegyverek

Az irakiak még 1979-ben, Szaddám parancsára kezdtek bele az atombomba építésébe, és a munka az iraki-iráni háború alatt végig folyamatban volt. Tudható, hogy az amerikaiakkal szövetséges szaúdiak pénzügyi támogatást nyújtottak ehhez, és a CIA fülébe is eljutott a dolog. A ma elfogadott becslések szerint a program olyan jól haladt, hogyha nem jön közbe az Öbölháború és az ENSZ-ellenőrök, Irak 1991 végére legalább egy robbanófejet össze tudott volna szerelni. A vegyi és biológiai fegyverek fejlesztése szintén Szaddám 1979-es hatalomra kerülése után indult be igazán, és az első éles bevetésekre az irániak ellen került sor. A vegyifegyver-programban német cégek is segítették a rezsimet.

A nyugati és szaúdi támogatásnak, illetve az amerikaiak hallgatásának (a CIA az iraki-iráni háború alatt tudott, de nem szólt, a mérges gázok bevetéséről) főként az a magyarázata, hogy a nyolcvanas években az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek érdekében állt egy erős Irak. Szaddám Husszein országának volt a feladata ugyanis, hogy ellensúlyt képezzen az 1979-es iszlám forradalom után Amerika- és Szaúd-Arábia-ellenes pózt öltő, igencsak megerősödött Iránnal szemben. Az 1980-tól 1988-ig tartó iraki-iráni háború alatt a Nyugat és a szaúdiak végig Szaddámot támogatták.

Szankciók

A fegyverzetellenőrzések történetének egyik legszomorúbb fejezete a szankciók, amelyek gyakorlatilag teljesen romba döntötték a háború előtt kimondottan fejlettnek számító iraki gazdaságot. Tönkretették az infrastruktúrát és szétrombolták az ipart, az egészségügyet, a fejlett mezőgazdaságot. A középosztály jórészt eltűnt. Az ENSZ becslése szerint az alultápláltság, a rossz egészségügyi körülmények és a tiszta ivóvíz hiánya csak 1998-ig egymillió ember halálát okozta. Egy 1998-as UNICEF-jelentés szerint a szankciók közvetlenül felelőssé tehetőek havi 4500 gyermek haláláért. A romló humanitárius helyzetre válaszul bevezetett "olajat élelemért" program keretében Szaddám exportálhat bizonyos mennyiségű olajat, a bevételeket pedig élelmiszerre és gyógyszerekre fordíthatja.

Az ellenőrök távozása után a szankciók rendszere lassan szétesett, ami némileg javított a gazdasági helyzeten (noha elsősorban Szaddám és klikkje járt jól ezzel is). Irak ma már viszonylag élénk kereskedelmet folytat Jordániával és Szíriával, és rajtuk keresztül más országokkal is. Vagyis, noha az ellenőrök komoly kárt okoztak Szaddám fegyverkezési programjában, az ellenőrzések már négy éve megszűntek, és az Irakot sakkban tartó, a fejlesztéseket megnehezítő szankciók is elvesztették hatékonyságukat.