Harcias Amerika, óvatos és értetlen Európa

A francia külpolitikának például hagyományos célja, hogy a nemzetközi intézményeken, elsősorban az ENSZ-en keresztül, megpróbálja ellensúlyozni az Egyesült Államok túlhatalmát. Franciaország, noha atomhatalom, valójában rendkívül kicsi befolyással bír az események menetére. Egyetlen igazi eszköze van: vétójoga az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Jacques Chiracnak tehát mindenképpen el kell érnie, hogy az iraki válságot az ENSZ-en keresztül oldják meg, egyrészt mert így valamennyire tudja befolyásolni az amerikai politikát, másrészt mert így erősíti az egyetlen intézményt, amely garantálja saját fontosságát.

Az európaiak egyébként is hajlamosabbak arra, hogy a problémákat együttműködéssel, diplomáciával, a nemzetközi intézményeken keresztül próbálják megoldani. Ennek oka egyrészt Európa nyomasztó történelmében keresendő, másrészt viszonylagos gyengeségében. Az Egyesült Államok, amely sokkal erősebb és mentes a borzasztó történelmi tapasztalatoktól is, egyszerűen merészebb és optimistább.

A francia vezetőknek oda kell figyelniük az ország közvéleményére is, amely ugyan korántsem olyan Amerika-ellenes, mint azt a legtöbben hiszik, de meglehetősen szkeptikus az egész iraki vállalkozással kapcsolatban, és egyáltalán nem bízik George W. Bush-ban. Németországot szintén közvéleménye állítja kényszerpályára. A németet nagyon pacifisták, és a legtöbb európaihoz hasonlóan nem bíznak az amerikai kormányban. Gerhard Schröder kancellár belpolitikai helyzete a rossz gazdasági körülmények miatt annyira rossz, hogy egyetlen kijátszani való kártyája maradt: a németek háború- és Bush-ellenessége.

De miért ilyen szkeptikus, gyanakvó, sőt ellenséges az európai közvélemény nagy része? A Pew Research Center nemrég megjelent közvélemény-kutatása szerint az európaiak nagy része egyszerűen nem érzi úgy, hogy Irak akkora fenyegetést jelentene a biztonságra és a békére, mint az amerikaiak gondolják (nagyjából kétharmad kilenctizeddel szemben). De az európaiak nagy része azt sem értette meg igazán, hogy milyen hatalmas sokkot jelentett a soha meg nem támadott Amerika számára szeptember 11-e. Nem bíznak továbbá a meglehetősen jobboldali Bush-ban, aki az európai politikai hagyományokhoz képest (de az amerikai hagyományoknak nagyjából-egészében megfelelve) elég agresszív, és hajlamos a külpolitika vélhetőleg komplex kérdéseit fekete-fehér erkölcsi problémaként beállítani ("primitív texasi cowboy").

Olaj és Közel-Kelet

Teljesen gyökeret vert továbbá az európaiak fejében az a gondolat, hogy "az egész csak az olajról szól". Ami egyrészt rendben is van: a közel-keleti politikából nem lehet kiiktatni az olajat. Másrészt viszont nem is kell kiiktatni: a legtöbb "olajszkeptikus" fejében meg sem fordul az a gondolat, hogy az olajért háborúzni nem éppen luxus, hanem gyakran kínos kötelesség. Egyszerűen azért, mert a világgazdaságot jórészt az olaj hajtja meg. Nagyjából mindenki számára fontos, hogy a világ olajellátásának durván harmadát adó Közel-Keleten egyetlen őrült diktátor se fenyegethesse a kitermelést és a szállítást.

Egyébként az amerikaiak mániája Szaddám Huszein megdöntésével kapcsolatban (a fegyverzetellenőrzés természetesen csak eszköz, ürügy) egyáltalán nem csak az olajnak szól. A jobboldali ideológiától alaposan áthatott Bush-adminisztráció feltehetőleg elég komolyan gondolja, hogy az iraki diktátor eltávolítása csak az első lépés a rothadó Közel-Kelet teljes átformálásában. Ennek most még inkább csak a körvonalai látszanak, de a gondolat ott van: felbukkan a kormány egyes tagjainak beszédeiben és cikkeiben, a republikánusok jobbszárnyához közel álló kutatóintézetek vitafórumain. Egy ilyen vállalkozás sikere finoman szólva kétséges, de a szándék érthető.

Az amerikai vezetés számára szeptember 11-i egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a közel-keleti posványt (nem elsősorban az izraeli-palesztin viszályról van szó) nem lehet tovább ignorálni. Amerika magával tol ki, ha az egész térséget csak egy hatalmas benzinkútnak tekinti (egy amerikai kommentátor kifejezése). A környék mocsarából olyan szörnyek másznak ki, amelyek az egész világ békéjét fenyegetik, különösen ha nem csak utasszállító repülőgépekkel, de vegyi, biológiai és esetleg atomfegyverekkel vannak felszerelve. Az európaiak nagy része, a kellemetlen tapasztalat híján, ami Amerikának szeptember 11-e volt, ezzel látszólag egyáltalán nem akar szembenézni.