Nehézvizes reaktort épít Irán

2003.05.10. 11:13
Irán kitart amellett, hogy csak polgári célokra épít atomreaktorokat, és nem kíván fegyvereket fejleszteni. Azonban az amerikaiak szerint Iránnak nincs is szüksége atomreaktorokra. Mindenesetre a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársait meglepte az épülő natanzi atomkomplexum felszereltsége és a benne talált 160 centrifuga.
George W. Bush amerikai elnök a nukleáris robbanófejek előállításának beszüntetésére szólította fel Teheránt csütörtökön. Az elnök Washingtonban látta vendégül a háborút az iraki támogató országok vezetőit, ahol azt mondta: "közösen kell megakadályoznunk a tömegpusztító fegyverek elterjedését". Bush arról is beszélt Hamad bin Kalifa al Tani katari emírnek, hogy "mindig arra gyanakodott, hogy Teherán nukleáris fegyvereket fejleszt", jelentette a Globe and Mail.

Kell az áram

Irán továbbra is azt állítja, hogy atomprogramja pusztán békés célokat szolgál. Szkeptikusok hozzáteszik: India és Pakisztán is hosszú ideig ugyanezt állította, ám később kiderült, hogy titokban mégis atomfegyvereket fejlesztettek. Emellett Irán az egyik legnagyobb mennyiségű fosszilis energiahordozóval rendelkező ország, így sokan nem értik, miért van szüksége az országnak elektromos áramot termelő atomreaktorokra.

Urándúsítás Natanzban?

Richard Boucher, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint Irán nem békés célokra kívánja használni a reaktorokat. A szóvivő szerint ugyanis Irán dúsított uránnal működő, nehézvíz-hűtésű reaktorokat épít a közép-iráni Natanzban, ami akár nukleáris robbanófejek előállításhoz szükséges alapanyagokhoz is használható. A helyszínen 160 működő, urándúsításhoz használható centrifugát találtak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség emberei. Emellett újabb ezer centrifuga megépítéséhez szükséges alkatrészt találtak.

Mindenáron

Elemzők szerint a Bush kormányzat azon munkálkodik, hogy Irán beismerje: megsértette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által kidolgozott, az atomfegyverek fejlesztését korlátozó szerződéseket. Oroszország - Irán legfőbb technológiai beszállítója - ellenzi az amerikaiak törekvéseit. Szakértők szerint az egyre erősebb amerikai retorika azt mutatja, hogy az Egyesült Államok kormánya kész akár egy újabb konfrontációra is, hogy meggátolja a "haramia államok" tömegpusztító fegyverekhez való jutását.

Szankciókkal sújthatják Iránt

Az amerikaiak szerint Teherán megpróbálta eltitkolni atomprogramját, de az ellenzékiek nyilvánosságra hozták az adatokat. Washington a britek támogatásával arra kéri a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy ítélje el Iránt a nemzetközi szerződések megszegésért. A szervezet jövő héten ad ki jelentést az esetről, és ha Irán valóban megsértette az előírásokat, akkor szankciókkal sújtják, jelentette be Mohammed El Baradei, jelentette a Globe and Mail.