Hol vagy Iván?
További Jugó cikkek
Milosevics mentora
Ivan Sztambolics és Milosevics |
A vigasság pillanata
És eljött az igazság pillanata, méghozzá 1987.szeptember 24-én, amikor a Szerb Kommunista Párt nyolcadik kongresszusán a köztársaságok, illetve a tartományok - az akkori megfogalmazás szerint - széleskörű jogairól dúlt a vita. Sztambolics szerint az Alkotmány adta jogi kereteken belül kellett volna dűlőre jutni e kérdésben, míg Szlobo az azonnali és kemény megoldás híve volt: megszűntetni a kivételezéseket. Milosevics nyert, Sztambolics a háttérbe vonult.A Jugoszláv Nemzeti Bank külkapcsolatokért felelős osztályvezetőjeként kamatoztatta tudását és ismereteit.
Sztambolics, a hallgatag
Előlépett egyfajta balkáni lobbistává: sokan sok helyütt ismerték és meg is becsülték tudását, tapasztalatait. A horvátországi és a boszniai háború során sem került reflektorfénybe, interjút ritkán adott, akkor sem olyat, amely Milosevicsre nézve káros lett volna. Dolgozott és Belgrád elegáns negyedében lévő lakásában éldegélt. Idén nyáron a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) szervezkedése idején felmerült a neve, mint az elnökjelöltségre esélyes személyé. A Vreme című hetilap tudomása szerint Sztambolics nemet, de igent sem mondott. Úgy vélte, amennyiben elvállalná ,,néhány napig lenne csak az" - értsen ez alatt mindenki azt, amit akar.
Augusztus 24-én futni indult. A hazához közeli étterem portása elmondta, látta, amint egy fehér Mercedes-kombi elkezdte követni. Sztambolics - mondta a portás - leülte egy padra pihenni, ám többé nem látták.
Ellentétek viharában
A Sztambolics család szomszédai azonban több ellentmondást is felfedezni véltek a történet ilyesféle tálalásában. A fehér Mercedes még csak-csak hihető, bár első megállapításuk szerint valószínűbbnek tűnt, hogy a környéken lévő nagykövetségek egyike miatt volt ott (hogy milyen okból, az szintén érdekes), de az, hogy Sztambolics alig néhány száz méter után leül pihenni, kissé meglepő, hiszen egészséges, tíz éve napi rendszerességgel sportoló emberről van szó, akinek azért nem szokott megkottyanni néhányszáz méter.
Augusztus vége óta történt ugyan egy s más Szerbiában. Új elnök, új szövetségi parlament van, a köztársasági belügyminisztériumot háromfős team irányítja, ám mindezek ellenére semmit sem lehet tudni Sztambolicsról, arról a politikusról, aki sokat látott, tudott, ám valamilyen oknál fogva hallgatott.
Ivánért
Szabadítsátok ki Ivánt! |
A Sztambolicsért és a még mindig fennálló kaotikus helyzetért aggódók közül sokan pénzügyi segítséget is felkínáltak, hogy ezáltal is finanszírozni lehessen az akciót, amely plakátok, poszterek, tévés és rádiós klipek elkészítéséből áll. Mindezen túl él egy telefonszám, amelyet bárki felhívhat, aki tud valami információval szolgálni.
Ott az Otpor is
A szervezkedésben és tömegek megmozgatásában jelesre vizsgázó Otpor (Ellenállás) mozgalom folyószámla nyitását tervezi, hogy az oda befolyt pénzekből kizárólag Sztambolics előkerítésére indított kampányt pénzeljék.
Mert bármennyire is változtak a dolgok Szerbiában, az Állambiztonsági Szolgálat (SDB) vezetője még mindig a régi. A polgárok és a média képviselői közül pedig sokan vélik úgy, hogy a SDB keze nem csak a múltban, hanem még a jelenben is messzire elér.