Kalocsa nem kér a menekültekből

2001.10.08. 22:29
A lakosság és az önkormányzat is tiltakozik Kalocsán a Nemzetbiztonsági Kabinet hétfői döntése ellen, amely szerint a városban menekülttábor létesül. A város a döntés visszavonását kéri a kormánytól, ennek ellenére az első 80 menekült már kedden megérkezik a szállásra.
Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet hétfő reggeli ülése után jelezte: a menekültek befogadására még hétfőn újabb bázis nyílik Kalocsán, ahol 2000 embert tudnak majd elszállásolni. A szóvivő hozzátette: az utóbbi időben megnövekedett az afgán menekültek száma, és várhatóan egyre többen érkeznek az országba ebből a régióból.

A város és vezetői tiltakoznak a kabinet döntése ellen

Varga Ákos, Kalocsa helyi képviselője közölte, a képviselőtestület egyöntetű véleménye szerint a város "nem alkalmas az ilyen feladat ellátására" és a város lakossága "döbbenettel és egyet nem értéssel fogadta" ezt a tervet. A polgármester megbízott helyettese hozzátette: Kalocsán az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség, a város polgárai nyilvánvalóan félnek attól is, hogy egy tizennyolcezres városban kétezer menekült tovább rontja a foglalkoztatási lehetőségeket. A lakosság fél a közbiztonság romlásától is.

Varga Ákos végül közölte: a város vezetése arra kéri a Nemzetbiztonsági Kabinetet, hogy vonja vissza döntését, a megüresedett kalocsai laktanyában még ideiglenesen se legyen menekülttábor.

Mindenképpen szükséges egy újabb befogadóállomás megnyitása

Végh Zsuzsanna, Bevándorlási Hivatal főigazgatója az Indexnek nemrégiben elmondta: ebben az évben 2738 afgán menekült érkezett hazánkba, 95 százalékuk okmányok nélkül. Az elmúlt napokban újabb 100-200 afgán lépte át illegálisan határt, ellátásuk azonban a megtelt menekültszállók miatt jelenleg nem biztosított. Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadságnak múlt héten kijelentette, az újabb befogadóállomások költségeit abból a 19,2 milliárd forintból fedezik, amelyet a kormány az Egyesült Államok elleni terrortámadás kapcsán szükségessé vált intézkedésekre biztosított.