Először csak ünnepeltek

2007. december 20-án az Európai Bizottság megbízásából utaztam Kenyába a választásokat megfigyelni. Területem a Rift Valley délkeleti része volt, Kericho és Bomet városok között elhelyezkedő részeken.

Ezt a vidéket főleg a kalenjin népcsoporthoz tartozó kipszigiszek (délen) és nandik (északon) lakják. Rift Valley jelenleg az ellenzéki Raila Odinga és az őt támogató ODM fő bástyája. A terület északi (a nandik lakta) része élvezett csak elsőbbséget a független Kenya első elnöke, Daniel arap Moi idején, de utóda, Jomo Kenyatta és az előző elnök, Mwai Kibaki is hanyagolta a régió fejlesztését. Ezért nincs rendes úthálózat, nincs megfelelő csatornarendszer és áram sem vezet minden háztartásba úgy, mint a központi régióban vagy az Indai-óceán melletti partszakaszon.

A fejlődés áldásaiból kimaradó kipszigiszek a mindenkori hatalommal szemben álltak, ezen nem változtattak a mostani választás idején sem. Például Bomet körzetben az ellenzéki Raila Odinga 60 ezer szavazatot kapott, míg a hivataláról leköszönő Kibaki csupán 2500-at. Ezért nem is jött Kibaki kampányolni erre a vidékre, mert azzal valószínűleg még korábban kirobbantotta volna az etnikai konfliktusokat.

A kampány a szokásos afrikai módon történt: különböző ajándékok osztogatása a népnek, akinek amúgy is mindegy ki adja, hiszen a lényeg, hogy kapjanak valamit. Egy póló, egy sapka, étel, esetleg pénz nagyon jó kedvre deríti a helyieket, azonban ez nem jelent semmilyen elkötelezettséget számukra, hiszen a megélhetésük a fontos. Szavazni pedig amúgy is a saját törzsükből származó jelöltre fognak. Persze a legjobb az, ha pont ő jelöltjük ad ajándékot, mert az sokkal személyesebb.

A választás előtti időszak viszonylag rendben zajlott, a kipszigiszek a külföldieket barátságosan fogadták, de már akkor lehetett érezni a konfliktusok előszeleit. A női jelölteket megfélemlítették, sőt több esetben akár tettlegesen is bántalmazták. (Ezzel együtt a nők politikai háttérbe szorítása itt sem volt sokkal szembetűnőbb, mint az ország többi részében. Ami egyébként még mindig gyakorlat az afrikai fejlődő országokban.)

A kenyai kultúra - sokkal inkább, mint a környező országoké - sok hasonlóságot mutat az európaival. (A kenyaiak a többi afrikai nemzettel ellentétben, európai módon öltözködnek, és csak elszórva látni tradicionális mindenféle színben pompázó ruházatú embert.)

Kericho és Bomet város lakóin érződött a választási aktivitás, mindenhol posztereket és kampányanyagokat lehetett látni, amerre csak jártam. Persze a demokratikus választáshoz szokott európai szem számára talán furcsának hat a helyiek gondolkodása a szavazat titkosságáról.

Szinte mindenütt megfigyelhető az ún. családi szavazás, ahol egyszerre több rokon vonul be nagy egyetértésben a szavazófülkébe, hogy az írástudó segítsen a többieknek kitölteni a szavazólapokat. Amennyiben egyedül érkezik az írni-olvasni nem tudó választópolgár akkor valamelyik politikai párt éppen jelen lévő képviselője veszi kézbe a probléma megoldását.

A választás napján is voltak kisebb konfliktusok, de nem több mint egy átlagos napon. Hangos kiabálások és kisebb pofozkodások természetes velejárói ott az egyet nem értésnek. A választás napján még nem tört meg a rend, de érezhető volt a feszültség, hiszen az egész régió az ellenzék jelöltjét látta győztesnek az első nem hivatalos szavazóköri eredmények után. Az emberek egyik pillanatban örömükben táncoltak és énekeltek az utcákon, a másikban pedig bottal kergették el az esetlegesen odatévedő Kibakit támogatókat.

December 28-án folyamatosan érkeztek a választási eredmények az ország szinte összes pontjáról, kivéve az elnök Mwai Kibaki mögött álló főváros és a központi régió szavazóköreiből, ahová még az Európai Unió képviselőit sem engedték be. Ez a titkolózás eleinte csak felháborodást, később erőszakosságot váltott ki az emberekből. Úgy érezték, hogy elárulták őket, és Kibaki megpróbálja elcsalni a választás eredményét. Először Nairobi utcáin emeltek torlaszokat és kezdtek el tüntetni az ellenzéket támogatók, majd a Viktória tó partján fekvő Kisumu város repterét gyújtották fel, melynek következtében az előzetesen Nairobiba tervezett visszatérésünk került veszélybe. Rift Valleyben az embertömeg lezárta az utakat, és nem engedte át csak az saját etnikumukhoz tartozókat. A többieket megverték és kifosztották. Nekünk tehát új útvonalat kellett keresnünk, és közben ügyelni azokra a sofőrjeinkre, akik az ország más részéből érkeztek. Kisebb atrocitások bennünket is értek, amikor ki akarták rángatni őket az autóból, ám sikerült megakadályoznunk a lincselést.

Voltak olyan megfigyelők, akik saját testi épségük kockáztatásával menekítették fel sofőrjeiket a fővárosba szállító európai uniós repülőkre, nehogy azoknak bántódása essen. Rutinos vezetőnk kerülőutakon szerencsésen eljuttatott bennünket a főváros egy biztonságos szállodájába, majd pár nappal később szilveszterkor érkeztem haza Budapestre.

Azonban két hosszútávú megfigyelő továbbra is Kerichoban maradt, a választás utáni események figyelemmel követésére. Őket akkor menekítették ki helikopterrel, amikor a nekik szállást adó Tea Hotel közvetlen közelében 52 ember vesztette életét az összecsapásokban. Jelenleg alig 10 megfigyelő tartózkodik Kenyában, akiket a fővárosba csoportosítottak. Ennek ellenére hozzá kell tenni, hogy a politikai köntösbe bújtatott zavargások hátterében etnikai ellentétek állnak, így a támadások nem az Európai Unió, a fehér bevándorlók, vagy a turisták ellen irányulnak.