Őrizetbe vették a vörös khmerek egykori főideológusát

2007.09.19. 07:21
Kihallgatták és őrizetbe vették szerdára virradóra a thaiföldi határ közelében fekvő Pailin városában a vörös khmerek még életben lévő legmagasabb rangú vezetőjét, Nuon Cheát, közölték illetékesek és Nuon egyik rokona.

A 82 éves Nuon Chea a hetvenes években a vörös khmerek főideológusa volt, az 1998-ban meghalt Pol Pot után a második számú vezető, akit "második számú testvér" néven ismert a közvélemény.

Az idős férfit lakását rendőrök vették körül, majd a kambodzsai rendőrség és a vörös khmerek által elkövetett bűnök ügyében ítélkező, tavaly júliusban felállított ENSZ-törvényszék illetékesei kihallgatták. Ezt követően helikopteren Phnompenbe szállították.

A szélsőséges, maoista ideológiai alapú vörös khmerek uralma idején (1975-1979) kétmillió ember, a kambodzsai lakosság egynegyede halt meg. Nuon Cheát azzal vádolják, ők állt a tömeges "tisztogatások" mögött.

A második számú vörös khmer letartóztatása előtt a bíróság csupán egyetlen gyanúsítottat tudott letartóztatni: a 65 éves Kaing Guek Eavot, más néven "Douch"-t, a Tuol Sleng kihallgató központ volt parancsnokát júliusban helyezték vád alá az emberiesség elleni bűntettek címén.

A többi, még életben lévő főbűnösök egyelőre háborítatlanul élnek Kambodzsában.