Az ENSZ-főtitkár időt kért Huszein bűntársainak
További Külföld cikkek
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
- Meghalt a brit szexguru, aki milliókat világosított fel a nemi együttlétről
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
Vijay Nambiar, Ban Ki Mun kabinetfőnöke levelet küldött Irak ENSZ-képviselőjének, ebben megismételte a főtitkár álláspontját. "A levél emlékeztet az ENSZ-főtitkár álláspontjára, amely szerint a nemzetközi közösség valamennyi tagjának tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot és az emberi jogokat" – áll az ENSZ közleményében.
Baki után
A főtitkár múlt kedden, munkába lépésének első napján kínos helyzetbe került azzal, ahogy Szaddám Huszein kivégzésére reagált. Ki Mun a világszervezet hivatalos álláspontjától eltérően a tagállamok belügyének minősítette a halálbüntetés kérdését. Másnap a főtitkár szóvivője azt mondta, nincs változás az ENSZ hivatalos álláspontjában, a világszervezet továbbra is ellenzi a halálbüntetést. A most elküldött levél is ezt támasztja alá.
Ki Mun korábban támogatta Louise Arbour, a világszervezet emberi jogi főbiztosa kérését is. Arbour azt kérte az iraki hatóságoktól, hogy ne hajtsák végre a múlt szombaton kivégzett volt iraki diktátor, Szaddám Huszein két vádlott-társának halálos ítéletét. Barzán at-Tikríti egykori titkosszolgálati vezetőt, az exelnök féltestvérét és Avad al-Bandart, a forradalmi bíróság volt vezető bíráját Szaddám Huszeinnel együtt november 5-én ítélték halálra emberiesség ellen elkövetett bűntények miatt, miután felelősnek találták őket 148 dudzsaili síita lakos 1982-ben elkövetett meggyilkolásában.
Blair még nem kommentált
Gordon Brown brit pénzügyminiszter a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva szombaton sajnálatosnak nevezte Szaddám Huszein kötél általi kivégzésének módját, míg Tony Blair kormányfő továbbra sem foglalt állást a halálos ítélet végrehajtásával kapcsolatban. Brown, aki várhatóan idén Tony Blair helyére lép, kijelentette: "Most, hogy láttuk a teljes képet arról, mi történt, sajnálatosnak nevezhetjük a dolgok lefolyását".
Az ítéletvégrehajtásról mobiltelefonnal készített kalózfelvétel szerint a tanúk sértegették az elítéltet, és Muktada asz-Szadr síita hitszónokot éltették a kivégzés előtt. A felvétel világszerte nagy felháborodást váltott ki. Brown a vasárnap adásba kerülő interjúban közölte: "Még azok is, akik tőlem eltérően támogatják a halálbüntetést, ezt teljesen elfogadhatatlannak találják".
Rómában tiltakoztak
Rómában mintegy ötvenen - köztük a polgármester - tüntettek a Colosseumnál, amelyet szombaton alkonyatkor Szaddám Huszein kivégzése miatti tiltakozásul kivilágítottak. "A Colosseum valaha üldöztetés és hallatlan erőszak színhelye volt" - mondta Walter Veltroni polgármester. "Mostanra azonban a béke és megbékélés jelképévé vált".
Huszein felakasztása nagy visszhangot váltott ki Olaszországban. A 76 éves Marco Pannella, a Radikális Párt vezetője éhségsztrájkkal tiltakozott általában a halálos ítélet és Szaddám kivégzése ellen. Pannella kórházi ágyáról mondott köszönetet a polgármesternek a Colosseum kivilágításáért.