Pekingben 26 fok alatt tilják a légkondit
A kínai nagyvárosokban a jövőben energiarendőrök járőröznek majd, hogy ellenőrizzék, betartják-e az irodákban a hőmérséklethatárokat. A hivatalos adatok szerint a nyári hónapokban az összes energiafogyasztás egyharmada jut a légkondicionálókra.
A pekingi vezetés a klímaváltozás és a széndioxid-kibocsátás ellen akar véldekezni ezekkel a lépésekkel, számol be a Der Spiegel című német hetilap online változata.
Kína az Egyesült Államok mellett a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója és a Föld talán egyetlen országában sem lehet oly mértékben érzékelni a klímaváltozás következményeit, mint az ázsiai országban.
Az elsivatagosodás, a szárazság és az ivóvízhiány
a légszennyezéssel együtt már most óriási gondokat jelent Kínában.
Ugyanakkor a pekingi kormányzat nem akarja csökkenteni a gazdasági
növekedés tempóját, amely továbbra is elképesztő mértékű. Az idén
májusban a statisztikák szerint az ipari termelés 20 százalékkal
haladta meg az egy évvel korábbit.
Peking a klíma-világkonferencia előtt azt hangoztatta, hogy elsősorban a fejlett ipari országoknak kell csökkenteniük a szennyezőanyag-kibocsátást. Most azzal érvelnek, hogy az egy főre jutó széndioxid-termelést kell vizsgálni, és ehhez kell viszonyítani, hogy melyik ország milyen mértékben felelős a klímaváltozásért.
Ezen számítás alapján Kínában valóban kisebb a
szennyezés mértéke az Egyesült Államokhoz viszonyítva, hiszen az
ázsiai országban 1,3 milliárd ember él, míg az Egyesült Államokban
300 millió - írja a Spiegel Online.