Kína öt éven belül megtámadhatja Tajvant

Megtörni az USA katonai hegemóniáját

Kína óriási gazdasági növekedése, hadseregének gyors modernizálása és a tajvani helyzet megoldatlansága között egyre nagyobb ellentét feszül. Sőt az 1996-os, a 2000-es és a 2004-es tajvani választások alkalmával Tajvan egyre keményebb álláspontot fogalmazott meg, és már nyíltan kacérkodott a függetlenség gondolatával.

Peking kelet-ázsiai politikája valójában egyre inkább az egész térségbeli amerikai hegemónia megtörésére irányul. A távol-keleti amerikai hegemónia három országra épül: Tajvanra, Dél-Koreára és Japánra. Peking tudja, hogy ha az USA bármelyiket elveszíti, az egész távol-keleti amerikai pillér veszélybe kerülhet.

Kína számára elsődleges fontosságú Tajvan visszaszerzése. A pekingi kormány tájékoztatási hivatalának 2000 februárjában kiadott fehér könyve három casus bellit sorol fel Tajvan esetében: 1.Tajvan függetlenségének deklarálása, 2. idegen csapatok megjelenése a szigeten, 3. ha Tajpej tovább halogatja az újraegyesülési tárgyalások megkezdését. A harmadik pont újonnan került a listára, és ettől kezdve a kínai kormánynak gyakorlatilag bármikor van ürügye a katonai beavatkozásra a „lázadó sziget” ellen.

2005 márciusában a kínai parlament egyhangúlag elfogadta az úgynevezett „elszakadás ellenes törvényt” amely a kínai hadsereg számára mindennemű felhatalmazás nélkül lehetővé teszi az azonnali erőszakos fellépést, ha a sziget kikiáltaná függetlenségét, vagy kudarcot vallanának az egyesítési tárgyalások. 2005 júliusában egy konferencián Tajvannal kapcsolatban egy kínai tábornok azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok beavatkozása esetén országa felkészült a kelet-kínai nagyvárosok pusztulására, de az amerikaiak is számíthatnak rá, hogy több száz városukat lerombolják.

Valójában szinte biztosnak vehető, hogy Kína pár éven belül – valószínűleg a 2008-es pekingi olimpia után – katonai támadást fog indítani Tajvan ellen, ha addig nem történik komoly, érdemi előrelépés, és nem születik menetrend a szigetország újraegyesüléséről Kínával.

3 + 1 haditerv

Tajvan katonai elfoglalásakor Peking alapvetően három különböző variáció közül választhat. Az első Tajvan szinte teljes elpusztítása. Ez a lehetőség az 1990-es években vetődött fel, amikor a kínai néphadsereg sokkal gyengébb volt annál, hogysem bármilyen esélye lett volna a győzelemre. Kína ezért a Tajvannal szemközti partvidékre az 1990-es évek elejétől kezdve nagyszámú CSS6 és CSS7 típusú rövid hatótávolságú rakétát kezdett el telepíteni, számuk 2006 végére elérte a 980 darabot.

A kínai rakéták 7 perc alatt érik el célpontjaikat. Katonai szakértők szerint az indításra váró mintegy ezer rövid hatótávolságú rakéta 2007-ben már bőven elegendő lenne a Tajvan elleni megsemmisítő csapáshoz. A rakétacsapásoktól már az offenzíva első napján használhatatlanná válnának Tajvan repülőterei, kikötői, kormányépületei és nagyobb katonai támaszpontjai; a szárazföldi hadsereg közel 40 százalékos veszteséget szenvedne.

Ha egyszer Peking támadásba lendül, mindenáron győzelmet akar majd elérni, ez pedig akár még a tömegpusztító fegyverek alkalmazásától sem riasztja vissza. A fő cél az, hogy Kína döntést csikarjon ki a szorosban. A nukleáris csapást azonban csak a legvégső esetre tartalékolná, ha már esélye sem lenne a katonai győzelemre. De az első variáció akkor is életbe léphet, ha a második vagy harmadik variáció nem jár sikerrel.

A második forgatókönyv a kombinált katonai beavatkozás: az összes haderőnem együttműködve lerohanja Tajvant. Ebben nagy szerepet játszhat a kínai néphadseregben rendszeresített több mint 200 darab SZU-27-es és 110 darab SZU-30-as vadászrepülőgép, illetve a folyamatosan rendszerbe álló kínai J-10-es, JH-7-es és FC-1-es vadászgépek, amelyek már mennyiségi és minőségi fölényben is lesznek a tajvani légierő 160 darab F-16 As/Bs, illetve 60 darab Mirage 2000-es vadászgépeivel szemben.

A tartalékként bevethető ezer régebbi típusú kínai vadászgép nagy tömegű támadása második hullámban következhet. A kombinált katonai beavatkozás esetében a Szovremenij típusú rombolókkal, a Gepard fregattokkal, a Kilo tengeralattjárókkal felszerelt kínai haditengerészet biztosíthatja a több ezer csapatszállító hajóval érkező kínai szárazföldi hadsereg átkelését a szoroson.

Szimulált összeomlás

A harmadik a félkatonai megoldás, vagyis Kína egyszerűen tengeri és légi blokád alá veszi Tajvant. Ebben az esetben, mivel Tajvan külkereskedelme - 82 százaléka a szigetország GDP-jének, és ennek 99 százaléka a tengeren zajlik - a tajvani gazdaság napok alatt összeomlana. (A légi és tengeri blokádot jól kiegészítheti a tajvani állami és közintézmények informatiai rendszereit bénító kínai hackertámadás.)

Az összeomló tajvani gazdaság és a lakosság a reakciója a blokádra rövid úton térdre kényszerítheti a szigetet. A harmadik variáció végrehajtására, csakúgy, mint az elsőére, már az 1990-es években megvolt a lehetőség, amikor a tajvani haditengerészetnek négy tengeralattjárója volt, Kínának viszont hatvanhárom.

Lehetséges egy negyedik, vegyes megoldás is, az előző három módszer egyfajta keveréke. Ez indulhat a sziget teljes tengeri blokádjával és a kínai rakéták korlátozott csapásával a stratégiai célpontok ellen. Folytatódhat a levegőbe emelkedett tajvani légierő módszeres pusztításával, modern orosz légvédelmi eszközökkel. Aztán következhet a kínai vadászgépek tömeges bevetése, amellyel Peking kivívja az ellenőrzést a tajvani légtér felett. Ezek után következik a tajvani hadsereg összes alapegységének, különösen a tajvani partvédelemnek a légi pusztítása.

Közben a kínai haditengerészet legyőzi a tajvani tengeri erőket. A háború utolsó szakaszában a szétbombázott, demoralizált tajvani hadsereg semmilyen ellenállást sem tudna kifejteni a nagy létszámú kínai inváziós csapatokkal szemben. Az egész háború nem tarthat tovább pár napnál, így a kínai néphadsereg még az amerikai beavatkozás, az amerikai repülőgép-anyahajóknak a Tajvani-szoroshoz érkezése előtt kényszerítené térdre Tajvant.

Egy 2004 júliusában elvégzett tajvani számítógépes szimuláció azt mutatta ki, hogy az akkori erőviszonyok alapján a szigetország legfeljebb hat napig tudna ellenállni a kínai inváziónak. A háború hatodik napján elesne a főváros, Tajpej, és ezzel - habár a kínai hadsereg súlyos veszteségeket szenvedne - gyakorlatilag véget is érne a küzdelem.