Vallatós videókat semmisített meg a CIA
További Külföld cikkek
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2002-ben videóra vette két terroristagyanús személy kihallgatását, majd a felvételeket, amelyeken kemény vallatási módszereket alkalmaztak, 2005-ben megsemmisítették, közölte a The New York Times. A feltételezések szerint az egyik kihallgatott Abu Zubajda volt, aki az al-Kaida új tagjainak toborzásáért felelt, írja a BBC.
Akkor semmisítették meg a videókat, amikor a washingtoni kongresszus az ügynökség titkos őrizetbe vételi programja körül vizsgálódott, írta jelenlegi és egykori kormánytisztviselőkre hivatkozva az újság. A CIA információkat titkolhatott el a törvényhozás, a bíróságok és a 9/11-es bizottság elől, fogalmaz a lap. Információik szerint a vallatás módszereinek kiszivárgásától féltek.
Michael Hayden CIA-igazgató - miután megtudta, hogy a The New York Times pénteki számában közölni készül a cikket - egy belső levélben csütörtökön közölte, a szalagok megsemmisítéséről az ügynökségen belül döntöttek, mivel meg akarták védeni a kihallgatást végző tiszteket, és mert a felvételeknek már nem volt hírszerzési értékük.
A videók megsemmisítése a Human Rights Watch jogvédő csoport szerint bűncselekménynek minősül.
Hayden magyarázata szerint, ha a szalagokat valaki kiszivárogtatta volna, fény derült volna a kihallgató tisztek személyazonosságára, amivel ők és családjuk veszélybe kerülhettek volna, az al-Kaida és követői bosszút esküdhettek volna ellenük.
Nem ez volt az első eset
A CIA egy hónapja ugyancsak késve közölte, hogy felvételek készültek arról is, amikor kihallgatták a szeptember 11-i merényletek egyik előkészítőjét, Zacarias Moussaoui-t. A CIA a terrorista ügyének bírósági tárgyalásakor nem tett említést a videóról. A kár még nagyobb, ha ezeket az eseteket eltussolják, reagált az ügy kapcsán Patrick Leahy, a szenátus jogi bizottságának demokrata párti elnöke.
A terroristagyanús személyek őrizetbe vételi és kihallgatási programjának létét George Bush elnök 2006-ban ismerte el. A program keretében olyan kegyetlen módszereket alkalmaztak a foglyok ellen, mint a kínzásnak minősülő vízbefojtásos technika.
George Little CIA-szóvivő nem volt hajlandó részletezni, hogy a megsemmisített videókon milyen kihallgatási technikákat rögzítettek.
Új technikákat alkalmaztak
Michael Hayden csütörtöki levelében közölte, új technikákra volt szükség ahhoz, hogy szóra bírják a terrorgyanús foglyokat. Kitért arra is, hogy a CIA belső ellenőrzése 2003-ban a felvételek megtekintése után azt állapította meg, hogy a kihallgatási módszerek teljesen jogszerűek voltak, írja a BBC.
Bush a szeptemeber 11-i merényletek után egyébként jóváhagyta a keményebb módszerek használatát, ezek a technikák törvényesek, biztonságosak és hatékonyak voltak, állította. Az amerikai elnök ugyanakkor mindig is azt hangoztatta, hogy elítéli a kínzás alkalmazását.
Hayden az információk elhallgatásának vádját előre kivédve azt írta, hogy a kongresszust értesítették a szalagok megsemmisítéséről. Peter Hoekstra republikánus képviselő, aki 2004 és 2006 között az alsóház hírszerzési bizottságának elnöke volt, közölte, őt senki sem informálta a videók létezéséről vagy azok megsemmisítéséről.
Jane Harman kaliforniai képviselő - a hírszerzési bizottság akkori rangidős demokrata párti tagja, egyike a kongresszus azon négy tagjának, akit értesítettek a videókról - írásban ellenezte a felvételek megsemmisítését.
Törvényjavaslat tiltaná a kínzást
Hayden arról is írt, hogy a CIA kihallgatási programja nagyon értékes volt az ország számára, hiszen segítségével terrorista akciókat előztek meg és emberéleteket mentettek meg.
A The New York Times egy nappal azután hozta nyilvánosságra a videók megsemmisítésének hírét, hogy a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságai egyetértésre jutott egy törvényjavaslatról, amely megtiltaná a CIA-nak a kiterjedt kihallgatási technikák alkalmazását. A Fehér Ház már csütörtökön jelezte, hogy az elnök megvétózza a tervezetet.