Koszovó: az orosz vétó szinte mindenkinek jó lenne

Nincs kizárva, hogy a szerbek és a koszovói albánok is zavargásokkal reagálnak Martii Ahtisaari ENSZ-különmegbízott rendezési tervére, melyet pénteken hoz Belgrádban és Pristinában az érintettek – és rajtuk keresztül a nemzetközi közvélemény – tudomására. Egy történész szerint a nemzetközi közösség döntése ellentétes lesz a szerb alkotmánnyal, amely Szerbia elidegeníthetetlen részének" nyilvánította Koszovót. Az egykori jugoszláv tartomány ugyan sohasem tartozott Albániához, de hosszú távon nem elképzelhetetlen az albán állam és Koszovó egyesülésének felvetése, illetve az albán többségű macedóniai és szerbiai területek elszakadási vágyának erősödése. (A Szegedi Tudományegyetem történészével készült interjút itt olvashatja>>>)

És hogyan döntenek a nagyhatalmak?

Mi a döntés menetrendje?

Az egykori finn elnök, Martii Ahtisaari január 26-án, zárt körben már ismertette a túlnyomórészt albánok lakta, Szerbiához tartozó, de az 1999-es NATO-beavatkozás óta a nemzetközi közösség ellenőrzése alá tartozó Koszovó jövőjével kapcsolatos elképzeléseit az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország képviselőivel.

A korábban Afrikában finn nagykövetként és ENSZ-diplomataként tapasztalatokat szerzett Ahtisaari az érintett szerbekkel és koszovói albánokkal február 2-án ismerteti meg tervét – amit ők feltehetően nyilvánosságra is hoznak –, majd az EU külügyminiszterei február 12-én vitatják meg. A dokumentumot várhatóan március végén terjesztik az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. A csúszás oka a január végi szerbiai parlamenti választás volt ugyan, de Belgrádban akár még hosszú hetekig, hónapokig eltarthatnak a koalíciós tárgyalások. Jellemző, hogy Vojiszlav Kostunica ügyvezető miniszterelnök nem is fogadja Ahtisaarit, mivel a szerb törvények szerint csak a teljes jogú kormány tárgyalhat Koszovóról.

Mit tartalmaz a dokumentum?

A rendezési tervezet a függetlenség kifejezést nem tartalmazza ugyan, de várhatóan olyan, a szuverén államokra jellemző kellékeket ad meg az egykori jugoszláv tartománynak, mint a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás joga vagy saját haderő felállítása. A tervezet szerint hosszú távon függetlenné válhat Koszovó.

EU-s forrásaink szerint a koszovói függetlenség témája meglehetősen kényes, hiszen konkrétan nemzetközi jogi normákat sértene, ha egy szuverén államból a szuverén állam - vagyis Szerbia - beleegyezése nélkül leválasztanának egy új államot. Erre a II. világháború óta nem volt példa. Csehszlovákia és a Szovjetunió megszűnt, Jugoszláviában pedig a szövetségi szervezet lehetőséget adott rá, hogy a tagállamokat külön is függetlennek ismerjék el.

Mi történik, ha Koszovó függetlenné válik?

Amennyiben teljesül az albánok álma - nem is álom, a Koszovót 1999 óta irányító ENSZ-közigazgatás számos tisztviselője, informátorunk szerint, "sok sületlen baromságot hordott össze a függetlenségről", azaz az albánok tényként kezelik, hogy függetlenek lesznek -, akkor Szerbia valószínűleg radikalizálódni fog. De nem is annyira a szerbiai szerbek az érdekesek, hanem a boszniaiak, akik természetesen azt a téves következtetést vonhatják le, hogy akkor ők is kiválhatnak Boszniából.

Arra kevés esély van, hogy az oroszok - akik csak a diplomáciai játszma részeként utasítják el a koszovói függetlenség bármilyen formáját - is elismerjék a független Koszovót, ami így kvázi egy új Észak-Ciprussá (Ciprus török része) válhat, annyi különbséggel, hogy Koszovó függetlenségét az EU és az Egyesült Államok is elismerné. (Oroszország ugyanakkor a kilencvenes években számos esetben magára hagyta Szerbiát.)

Ha Koszovó függetlenné válik, az EU kevés dologgal édesgetheti magához (tarthatja sakkban) Szerbiát. Brüsszelben arra készülnek, hogy az új belgrádi kormány felállása után - már ha abban nem kapnak szerepet a radikálisok - akár már februárban felajánlhatják a társulási szerződés tárgyalásának folytatását. Ez azért érdekes, mert korábban a még mindig körözött, háborús bűnökkel gyanúsított Ratko Mladics egykori boszniai szerb parancsnok kiadatásához kötötték a tárgyalások folytatását. Vagyis egyfajta lelkiismeret-furdalásból villantanák fel az EU-csatlakozás esélyét, hiszen Mladics még mindig valahol Szerbiában (vagy Boszniában) bujkál. És bebizonyosodott, hogy a januári választás után is vélhetően hatalmon maradó szerbiai vezetés - enyhén szólva - nem tett meg mindent Mladics kiadatásáért. Egy távoli, homályos esély az EU-csatlakozásra persze nem feltétlenül elégíti ki a szerbiai közvéleményt.

És mi lesz, ha Koszovó nem nyeri el a függetlenséget?

Az albánok a függetlenséget kész tényként kezelik, vagyis a koszovói közvélemény is radikalizálódhat egy nekik kedvezőtlen döntés után, és megismétlődhetnek a 2004. márciusi zavargások. Ha a hivatalos pristinai politika is bátorítaná az elégedetlenkedőket, akkor Koszovó elveszítheti - a rendfenntartást és az igazságszolgáltatást az ENSZ-től a tavasszal átvevő - EU jóindulatát.

Mi a legvalószínűbb forgatókönyv?

Európai uniós forrásunk nem osztja az EU hivatali optimizmusát a rendezés elfogadásáról, szerinte Oroszország - és ebben az esetben Kína is - megvétózza a Biztonsági Tanácsban a függetlenségi javaslatot. Az öt állandó tag közül ráadásul még Franciaország is húzódozik. Ha a javaslat elbukik, akkor a tárgyalások újrakezdődnek, ami az ügy bonyolultsága miatt a függetlenséget szajkózó Pristinán, illetve az arról hallani sem akaró Belgrádon kívül mindenkinek megfelel. A halasztással a nemzetközi közösség megpróbálja az albánok várakozásait reálisabb irányba tolni.

A kulcsszereplők motivációi

Szerbia: A szerb népesség többsége még életében nem járt Koszovóban, az emberek apatikusak az elmúlt évek országvesztései után, és a közvélemény-kutatások szerint a szerbek nagyobbik része már belenyugodott Koszovó elvesztésébe. A szerbség bölcsőjének tartott tartomány ugyanakkor még mindig hívószó a nacionalizmustól fűtött politikában. A koszovói szerbeké talán a legerősebb lobbi az egész országban. Ráadásul a szerb alkotmány tavalyi módosítása alapján Koszovó Szerbia szerves része, és a kormány nem mondhat le róla.

Koszovó: Az albánok Josip Broz Tito 1980-ban bekövetkezett halála óta lázadoznak, hiszen akkor indult el szervezett elnyomásuk. Amióta Szlobodan Milosevics 1988-ban megszüntette a tartomány autonómiáját, a koszovói albánok gyakorlatilag kivonultak a szerb közéletből. A kilencvenes évek elejétől párhuzamos intézményrendszert építettek ki, saját, Belgrád által el nem ismert választásokat tartottak, az 1999-es NATO-beavatkozás óta pedig gyakorlatilag függetlenek Szerbiától. Azaz bármi, ami kevesebb a függetlenségnél, visszalépés lenne, és leginkább a ma már elégtelen titói autonómiára emlékeztetne.

Egyesült Államok és Nagy-Britannia: Az angolszász országok egyértelműen a koszovói függetlenség hívei. Egyrészt ők forszírozták a NATO-beavatkozást, másrészt az Egyesült Államok még Clinton idejében, az 1995-ös daytoni megállapodással átvette Európától a balkáni helyzet rendezését, és annak lezárásához Koszovó státusát is rendezni kell.

Oroszország: A Biztonsági Tanács-tag Oroszországnak többféle motivációja lehet. A függetlenedés muníciót adna nekik Dél-Oszétia, Abházia és Transzdnyisztria - azaz, a Koszovóhoz hasonlóan szakadár, oroszbarát kváziállamocskák - ügyében. Az EU-ban ezért is gondolják többen, hogy az oroszok csak diplomáciáznak, amikor mereven elutasítják a függetlenséget, de az ENSZ-ben meggyőzhetők lesznek.

Oroszország ugyanakkor elég határozottan elkötelezte magát Szerbia mellett. Kostunica folyamatosan Oroszországra hivatkozik, amikor arról beszél, hogy Koszovó nem lesz független. Az oroszok többet veszíthetnek geopolitikailag a szerb szövetség elbukásával és egy olyan precedenssel, ami Csecsenföld leválását is felvetheti. (Az EU-s optimizmus alapja az, hogy 1999-ben is belementek az oroszok a NATO akciójába. 1999-ben viszont egy gazdasági válságból kilábaló, egy részeges és távozóban lévő elnök vezette Oroszország engedett a NATO-nak, nem egy erőskezű elnök irányította, olajdollárokon meggazdagodott, nagyhatalmi ábrándjait újraszövő Oroszország.)

Kína: A szintén állandó BT-tag Kína feltűnően hallgat Koszovó ügyében. Milosevics uralma alatt Jugoszlávia harcos szövetségese volt - talán mégsem volt véletlen 1999-ben a belgrádi nagykövetségük lebombázása. Kína csak rosszul járhat Koszovó függetlenségével, hiszen a precedens felvetheti Tajvan, Tibet, netán az elszakadásért harcoló ujgurok függetlenségét is.