Felakasztják Irak volt kulturális miniszterét
Kötél általi halálra ítélték Irakban az ország egyik volt kulturális miniszterét, a szunnita Aszaad al-Hásemit, mert - az ítélet indoklása szerint - része volt egy másik szunnita politikus, Miszal al-Aluszi két fiának megölésében.
Az ügyben eljáró bagdadi bíróság szóvivője pénteken jelentette be a Hásemira kiszabott halálos ítéletet, de nem tért ki arra, hogy mi volt az elítélt szerepe a kettős gyilkosságban, és mi volt a bűntett indítéka.
Hásemi tagja volt Irak fő szunnita arab politikai tömbjének, a Nemzeti Egyetértés Frontjának, és ennek képviselőjeként lett miniszter 2006-ban Irak síita vezetésű kormányában. Bujkál a múlt év óta, amióta a tömb kivonult a kormányból a hatalom megosztásával kapcsolatos viták nyomán. Feltételezések szerint elhagyta Irakot, de az sem zárható ki, hogy az ország területén rejtőzik valahol.
Egy hivatalos lapban közzétették idézését, de nem jelent meg a tárgyaláson, és képviselőjét sem küldte el, mondta a bíróság szóvivője.
A tömb egyik vezető képviselője politikai indítékot sejt a halálos ítélet mögött. Mint elmondta újságíróknak, feltételezése szerint a síita pártok nyomást akarnak gyakorolni ezzel a Nemzeti Egyetértés Frontjára, amely a múlt hónapban visszatért Núri al-Máliki miniszterelnök kormányába. Sok megfigyelő úgy ítélte meg a szunnita tömörülésnek ezt a lépését, hogy ötévi vérontás után fordulatot hozhat a nemzeti megbékélés folyamatában.