A kurd felkelők szabadon engedték a nyolc török katonát
Kurd felkelők vasárnap szabadon engedték azt a nyolc török katonát, akit két hete ejtettek fogságba a Törökország területén végrehajtott rajtaütésben. Abdul Rahmán Csadercsi, a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetője megerősítette, hogy a török katonákat reggel átadták egy kurdisztáni küldöttségnek, amelynek tagjai voltak a legnagyobb kurdbarát török politikai erő, a Demokratikus Társadalom Pártja (DTP) képviselői.
Csadercsi szerint a katonákat Irak területén engedték szabadon, feltételek és váltságdíj nélkül. Azt is mondta, hogy a túszok jó egészségi állapotban vannak. Kurd illetékesek megerősítették, hogy a foglyokat az észak-iraki Arbil városából Ankarába szállították légi úton.
Két hete támadtak
A kurd lázadók október 21-én az iraki határ közelében megtámadtak egy török katonai egységet, akkor ejtették túszul a török katonákat, tizenkét katonát pedig megöltek. A rajtaütés óriási felháborodást váltott ki Törökországban, de a török hadsereg soha nem erősítette meg, hogy katonái a PKK fogságába kerültek, inkább eltűntnek nyilvánította őket.
A török katonákat egy nappal azután engedték szabadon, hogy az iraki kormány hozzálátott tervének végrehajtásához, amellyel lehetetlenné kívánja tenni a törökországi szakadár kurd szervezeteknek Irakból nyújtott logisztikai támogatást. Megkezdődött a PKK-val rokonszenvező szervezetek és pártok irodáinak bezárása, és bagdadi tisztségviselők pedig a katonai akciók eshetőségét sem zárták.
Török fenyegetés
Törökország azzal fenyegette Bagdadot az utóbbi napokban-hetekben, hogy hadserege bevonul Irak északi részére, és maga számolja fel a PKK ottani bázisait. Ankara szerint ugyanis a bagdadi kormány és az Irakban állomásozó amerikai katonai erők nem tesznek semmit a szakadár szervezet ellen, miközben az észak-iraki kurdok még támogatják is, fegyverekkel és lőszerrel látják el a török területre átcsapó, török katonákat és rendőröket gyilkoló kurd fegyvereseket.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő hétfőn tárgyal Washingtonban George Bush amerikai elnökkel az ankarai szándékokról, a török vezetés pedig a találkozó után dönt arról, hogy megkezdődik-e a hadműveletet az Észak-Irakban megbúvó kurd lázadók ellen.