Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

Átnevelő táborok épülnek Németországban

2008.01.06. 18:06
Nagy belpolitikai vita után megszületett a döntés, hogy hamarosan felépítik az első ifjúsági átnevelő tábort Németországban. A lágerek rossz emléke miatt sokan ellenezték az ötletet, de végül a kancellár is a javaslat mellé állt.

Elsőként Észak-Rajna-Vesztfáliában épül tábor bűnöző fiatalok átnevelésére Németországban. A tartomány igazságügyminisztere döntött a tábor megépítéséről, de már hosszú ideje éles vita folyt a lágerekről. Döntő fontosságú volt, hogy Angela Merkel kancellár is áldását adta a javaslatra. Az első átnevelő táborba 12-15 év közötti gyerekeket zárnak majd, írja a Telegraph című brit lap.

A táborok körüli vitát Roland Koch, Hessen kormányzója gerjesztette, amikor választási kampányának fontos kérdésévé emelte a bűnöző gyerekeket. (Hessen tartományban január végén tartanak választást.) Egyre több ilyen bűncselekmény történik Németországban és az elkövetők többsége bevándorlók gyermeke.

Utoljára Münchenben bántalmaztak török és görög származású gyerekek súlyosan egy nyugdíjast. A 76 éves bácsi rájuk szólt, hogy ne dohányozzanak, erre a srácok úgy fejbe rúgták, hogy koponyatörést szenvedett.

Koch ezt követően hirdetett zéró toleranciát a bevándorló bűnöző gyerekekkel szemben. A német szociáldemokraták ezt elfogadhatatlannak tartják, és a nácik koncentrációs táborai jutott eszükbe az ötletről. A velük koalícióban kormányzó kereszténydemokratáknak viszont tetszik a javaslat.

Angela Merkel kancellár egy vasárnap megjelent, de már pénteken megszellőztetett interjújában azt mondta, hogy muszáj a politikusoknak azzal foglalkozniuk, hogy az erőszakos bűncselekmények 43 százalékát 21 éven alattiak követik el, és az elkövetők fele bevándorló. A Merkel-interjú megjelenése után jelentette be Észak-Rajna-Vesztfália kormánya, hogy megépítik az első tábort.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek