Eltűntek a lengyel melegek rózsaszín aktái
Az úgynevezett rózsaszín aktákat, amelyek eltűnésére a napokban derült fény, a lengyel rendőrség még 1985 és 1987 között állította össze, amikor a Jácint fedőnevű, országos akcióban letartóztattak 11 ezer homoszexuálist, és arra kényszerítették őket, hogy "ferde hajlamukat" elismerő nyilatkozatot írjanak alá. Ezeket a nyilatkozatokat a későbbiekben a titkosrendőrség használta fel, hogy zsarolja és ügynöknek szervezze be az aláírókat, számol be a pride.hu.
A rendszerváltás után az akták sorsa tisztázatlan maradt. Történészek egészen mostanáig úgy vélték, hogy az akták a Nemzeti Emlékezet Intézetbe kerültek. Egy lengyel lap, a Gazeta Wyborcza pénteki számában viszont arról számolt be, hogy az intézetben nyoma sincs a dossziéknak. A varsói rendőr-főkapitányság őriz ugyan 140 aktát, de sok ezer akta sorsa ismeretlen.
Lengyel melegaktivisták szerint az eltűnt iratokat a szolgálatból kilépő rendőrök és tartótisztek vihették magukkal, hogy később ezzel zsarolhassák a beszervezett melegeket.
A rendőrség a meglévő aktákat nem akarja megsemmisíteni, a melegszervezetek kifejezett kérése ellenére sem. Azt állítják, ezek az akták biztonságban vannak.
"A rózsaszín akták időzített bombák, és ezen iratok megőrzése ellentétes mind az európai emberi jogi konvencióval, mind a lengyel alkotmánnyal" - mondta Robert Biedroń, lengyel melegaktivista.