Több száz ezer név a netre csempészett ügynöklistán
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Vizsgálatot indított pénteken a lengyel legfőbb ügyészség a volt kommunista titkosszolgálatok eddig titokként kezelt névlistájának kiszivárogtatása ügyében. A legfőbb ügyészség úgy döntött, hogy bűnvádi eljárás keretében foglalkozik az üggyel, jelentette ki pénteken a közszolgálati rádióban a lengyel főállamügyész helyettese, Kazimierz Olejnik.
240 ezer név a netre csempészett listán
Január végén az interneten nyilvánosságra hozták a kommunista titkosszolgálatok eddig titokként kezelt névlistáját, amely nem kevesebb, mint 240 ezer nevet tartalmaz. A forrás saját bevallása szerint Bronislaw Wildstein újságíró, a Rzeczpospolita című konzervatív lap azóta elbocsátott szerkesztője, aki titokban lemásolta a névjegyzéket a Nemzeti Emlékezet Intézetében. Az intézetben egyébként csak kutatók vagy egyéb, különleges engedéllyel felhatalmazott személyek kutathatnak.
Kazimierz Olejnik szerint ezzel megsértette az adatvédelmi, illetve a közigazgatási törvényt a hivatalosan egyelőre ismeretlen elkövető.
A listáról keveset lehet tudni; a dokumentum a titkosszolgálatok hivatásos belső tagjai, külső ügynökei és a besúgók nevei között azok nevét is felsorolja, akiket csak kiszemeltek a beszervezésre.
Szétszedik az intézetet a listára került emberek
Leon Kieres, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke pénteken elmondta, hogy már az intézmény munkáját veszélyezteti a dagadó botrány. A listára került emberek tömegei követelik ugyanis az archívumba való betekintést.
Marek Belka miniszterelnök erre reagálva megígérte az intézetnek, hogy a kormány vállalja a megnövekedett ügyféligények kielégítésével járó költségek fedezését. A neten elérhető névjegyzék óriási botrányt kavart Lengyelországban, ahol eddig nem tárták a nyilvánosság elé a volt kommunista rendszer irányítóiról, működtetőiről szóló archív anyagokat.
![](http://index.hu/cikkepek/0502/kulfold//lista_wildsteina.gif)
A listán szereplő első néhány név és azonosító kód
A lista (ami "Lista Wildsteina" néven több lengyel olalon is megtalálható és letölthető) nem csak az ügynökök, hanem a megfigyeltek neveit is tartalmazza, és ugyanaz a név több embert is jelenthet. Az oldalak többsége ennek észben tartására is felhívja a figyelmet: "ha valakiről csak azért, mert neve szerepel a listán azt gondolod, hogy besúgó, akkor hülye vagy" fogalmaznak némiképp ironikusan az egységes közzététel mellett döntő szájtok.