Feleslegesen aggódnak a Földért a környezetvédők?

Nem kell félni attól, hogy kifogy az olaj

A helyzet az, hogy a hozzáférhető bizonyítékok nem támasztják alá ezt az apokaliptikus víziót, állítja a brit The Economist-ban Björn Lomborg ökológus. Ami az energiaforrásokat illeti, nyilvánvaló, hogy azokból egyszer kifutunk, hiszen a bolygó tömege véges. Viszont ez alighanem még odébb van: a jelenleg elfogadható áron kitermelhető kőolajtartalékok még legalább 150 évig elegendőek. És bár kétségtelen, hogy az is letelik egyszer, a napenergia ára az elmúlt harminc évben nyolcadára csökkent, a szélenergia ára pedig ma már szintén csaknem versenyképes a szénhidrogének termelte energia árával. Nincs mitől félni tehát - írja a dán kutató.

Népességbomba? Szó sincs róla

Az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb jóslata, miszerint a növekvő emberi népesség hamarosan teljesen maga alá temeti a bolygót, és százmilliók fognak éhenhalni, szintén nem igaz. A legújabb ENSZ-előrejelzések szerint egyrészt drámaian csökken a népesség növekedése még a legtöbb fejlődő országban is, és a világnépesség 2100 körül 11 milliárd főben maximalizálódik. Másrészt az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1961 óta 52 százalékkal nőtt a fejlődő országokban. 1949-ben a fejlődő országok lakosságának 45 százaléka éhezett, ma már csak 18. A Világbank szerint 1800 óta több mint 90 százalékkal estek az élelmiszerárak, és ennek megfelelően az egy főre jutó kalóriamennyiség a harmadik világban több mint 30 százalékkal nőtt. Nemcsak túlnépesedéstől, de éhezéstől sem kell tehát tartania a Földnek - érvel Lomborg.

Ne vissza - előre

Ami a légszennyezést illeti, nyilvánvaló - ezt valamennyien érzékeljük -, hogy a probléma valós és súlyos. A megoldás azonban nem feltétlenül az, hogy visszavonulunk a kőkorszakba, írja a dán ökológus. A tények azt mutatják, hogy éppen azokban az országokban a legtisztább a levegő, ahol a legfejlettebb a gazdaság. A "szmogjáról" híres Londonban például ma már gyakorlatilag elhanyagolható a légszennyezés, a mért károsanyag-koncentráció mindössze ötszázada az 1890-es értéknek. Úgy tűnik, hogy a környezetszennyezés jórészt az iparosodás korai korszakát jellemzi, és minél fejlettebb egy ország ipara és technológiája, annál jobban tud ügyelni a környezetre. Tessék összehasonlítani Oroszországot és Kanadát!

Sorjáznak tovább a sötét víziók: lassan az összes erdőt kivágják, és velük pusztulnak a ritka és egzotikus fajok, méghozzá tucatszám. Az előbbi ugyan igaz lehet - bár az elmúlt évtizedben ezen a fronton is csak javult a helyzet -, de a második nem. Az Egyesült Államok kétszáz éves történelme folyamán a keleti parti erdőknek 98 százalékát kiirtotta, de ez mindössze egy ismert madárfaj eltűntéhez vezetett. A brazíliai esőerdők atlanti-óceán menti részének csak 12 százaléka maradt meg a 19. század végére, az ismert 291 itt élő állatfaj közül azonban egy se halt ki.

Az érem két oldala

Kiotó: sok hűhó semmiért

A globális felmelegedéshez kapcsolódik a sokat vitatott kiotói egyezmény is. Becslések szerint a Föld átlaghőmérséklete ebben az évszázadban 2-3, legfeljebb 5,5 fokkal emelkedhet (bár, tegyük hozzá, sok tudós még ezt is megkérdőjelezi, lásd itt). Az egyezmény, ami az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését írja elő, azonban egyáltalán nem oldja meg a problémát. A klímaügyi ENSZ-bizottság, az IPCC becslése szerint a jegyzőkönyvben foglaltak megvalósítása legfeljebb két tized fok hőmérséklet-emelkedéstől menti meg a Földet 2100-ig, ami, lássuk be, nem valami sok. Viszont becsült költsége megközelíti az egytrillió dollárt (!). Vagyis körülbelül ötször annyiba kerül, mint az egész világ számára biztosítani a tiszta ivóvizet és közegészségügyi ellátást. Felesleges hangsúlyozni, mennyivel konkrétabb és súlyosabb az utóbbi probléma.