Válasz a 'szkeptikus környezetvédőnek'

Björn Lomborg könyvében, a Szkeptikus Környezetvédőben alapvető zöld téziseket vesz górcső alá, és - főként statisztikai adatokra és felmérésekre hivatkozva - arra a következtetésre jut, hogy a legtöbb, tipikusan elfogadott sötét jóslat környezetünkről, illetve a Föld jövőjéről alapvetően téves vagy eltúlzott. Hisztériakeltéssel, sőt helyenként hazugsággal vádolja meg a leghangosabb környezetvédő szervezeteket, és kijelenti: valójában nincs miért aggódni (lásd: Feleslegesen aggódnak a Földért a környezetvédők?). Nagy port felvert írása természetesen rengeteg reakciót provokált a zöldek részéről.

Globális felmelegedés

A legtöbb kritika a kiotói szerződéssel kapcsolatban érte Lomborgot, aki írásában rámutat, hogy a globális felmelegedésről szóló jegyzőkönyv megvalósítása túl sokba kerül (becslése szerint csaknem egytrillió dollárba, ezt többen vitatják), viszont jelenlegi, "felvizezett" formájában alig ér valamit (ezzel szinte mindenki egyetért). Ellenzői szerint azonban Lomborg nem vesz tudomást arról a fontos tényről, hogy a kiotói szerződés körüli vita nagyon is sikeres volt abban, hogy felhívja a figyelmet a kérdés fontosságára.

"A Bush-adminisztráció döntése, hogy felmondja Kiotót, nagyban befolyásolta a kérdéssel kapcsolatos vállalati gondolkodásmódot" - mondja John Elkington, a Sustainability elnöke. "Amerikai üzleti vezetők most azon gondolkodnak, hogy tartsák-e magukat országuk hivatalos politikájához, vagy pedig tanácsadóiknak higgyenek, akik szerint a klímaváltozás nagyon is valóságos. Kézzelfogható üzleti előnyök származhatnak abból, ha ezek a cégek időben cselekednek [a klímakérdést illetően]" - mondja a brit zöldszervezet vezetője.

Valóban: sok energiacég (Shell, BP-Amoco) már évek óta dolgozik azon, hogy csökkentse kibocsátását, és környezetbarát technológiákat alkalmazzon, és ez főként a Kiotót kísérő nagy publicitásnak köszönhető (lásd: Kompromisszumos klímamegállapodás született, ill. Alternatív eszközökkel a globális felmelegedés ellen).

Fák, erdők, élőhelyek

Egyes kérdésekben nincs valódi vita, csak egymásnak szegezett állítások. Lomborg azt mondja, hogy a savas eső valójában nem is öli az erdőket, és a zöldtakarót egyébként sem kell félteni: a Föld erdőinek alapterülete szerinte valójában nőtt az elmúlt években, nem pedig csökkent. Kritikusai azzal vágnak vissza, hogy a savas eső a tudományos konszenzus szerint igenis árt az erdőknek, és a legmegbízhatóbbnak tekintett ENSZ-jelentések is arról számolnak be, hogy az erdők még mindig pusztulnak, bár valóban lassuló tempóban (lásd: Erdőirtás - de mennyi?).

"Igaz, hogy egyre több fát ültetnek, de gyakran nem megfelelőeket" - mondja David Bellamy, a Conservation Alapítvány elnöke. "Az eukaliptusz és a fenyő például igen gyorsan nőnek, ezért megéri őket ültetni, viszont nagy kárt okoznak a folyók vízgyűjtőiben."

Lomborg szerint élőhelyeik elpusztítására az egyes fajok jóval kevésbé érzékenyek, mint a zöldek állítják. A dán tudós szerint valójában alig-alig lehet kihalt fajokról beszélni, miközben a World Conservation Union tavalyi jelentése szerint az ember tevékenysége miatt ötvenszer gyorsabban tűnnek el az élőlények, mint természetes volna. Konkrét példát azonban Lomborg ellenlábasai alig említenek, kihalt fajokról e fórumokon nem is esik szó, csak drámai populációcsökkenésekről. Számos veszélyeztetett élőlényről tudni, de egész fajok eltűnéséről nem, vagy történelmi léptékkel is csak alig (lásd: World Wide Fund for Nature). Ellenzői egyik legfőbb érve, hogy a fajkihalás mértékét pontosan felbecsülni azért nehéz, mert igazából azt sem tudjuk pontosan, hányfajta élőlény él egy-egy ökoszisztémában (lásd: Species' extinction, Politiken, 1998. február).

Energiahordozók és nyersanyagok

Lomborg rámutat, hogy bár az energiahordozók és egyéb nyersanyagok nyilván végesek, egyrészt szó nincs róla, hogy egy emberöltőn belül kifutnánk belőlük, másrészt lesz mivel pótolni őket (megújuló energiaforrások). Komoly kritika ezt a kijelentését nem érte, bár egy dán akadémikus úgy vélte, hogy a fejlődő országok gyorsuló (?) iparosodásával az energia- és nyersanyagfogyasztás nagymértékben (?) nőni fog. Professzor Sörensen is elismeri azonban, hogy a nyersanyagok felhasználása egyre gazdaságosabb, és az egyes készleteket illető becslése sem tér el lényegesen Lomborgétól: a legtöbb elfogadott prognózishoz hasonlóan 50-100 évre becsüli a kulcsfontosságú nyersanyag- és szénhidrogénkészletek "hátralévő idejét". Többen ugyanakkor vitatják Lomborg optimizmusát azt illetően, hogy lehet-e jelenlegi energiaigényeinket megújuló energiaforrásokkal fedezni (lásd: Energetika és fenntartható Fejlődés, Természet Világa, 2001. augusztus).

Több kritika érte Lomborgot arra vonatkozólag is, hogy olyan kijelentéseket támad, például az "energia- és nyersanyagkrízis" kérdésében, amiket ma már komolyabb zöldek nem tesznek. Közben viszont elfeledkezik olyan, újabban akuttá váló problémákról, mint például az édesvízkészletek kimerülése.