Ilyen sok kommunista nincs is

Az antikommunizmus nem husáng, amivel odacsapunk, ha észreveszünk egy kommunistát, tanította Lánczi András filozófus. Jó is, hogy idejében megtudtuk ezt, mert ha május 9-én délben a Tverszkaján hadonászni kezdtünk volna, biztosan bennünket vernek agyon két perc alatt. Annyi kommunistát, amennyi végigmasérozott ott, életünkben nem láttunk. Mármint élőben, mert tévében nagyon régen már igen. Úgy voltunk velük, mint Wágner úr a húsz dollárral: öt még van, talán tíz is, de húsz nincs. A kifejezetten erre a célra kifejlesztett indexes tömegkalkulátorral minimum huszonötezer darab kommunistát számoltunk meg, kicsit és nagyot, öreget és fiatalt, kitüntetettet és vörös zászlósat.

Jönnek a kommunisták, mennek a kommunisták, klikk!

Azt a legkevésbé sem találtuk meglepőnek, hogy attribútumaik közt Lenin és Sztálin portréi mellett iraki zászlók és antiszemita jelszavak is felbukkantak, azt viszont kicsit igen, hogy a sor legvégén barátságosan menetelt vagy két tucatnyi fasiszta is. Holott az egyik korábbi kommunista transzparensnek hála még azt kellett megtudnunk, hogy cionizmus egyenlő fasizmus.

A Tverszkaja végétől már nem kísérhettük oldalról a menetet, a járdákat lezárták, kénytelenek lettünk besorolni a menet sűrűjébe. Ott csak majdnem éreztük magunkat úgy, mint huszonöt évvel ezelőtt, minthogy az akkoriban még szervezetten mozgó oszlopok helyett ezúttal összevissza ténferegtek az emberek, ezért végképp nem nézett ki bennünket maguk közül senki. Ebből is látszik, kommunistává válni rém egyszerű, egy pillanat az egész.

A Ljubljanka térre szerencsésen megérkeztünk egy óra alatt. A párt nagyjainak beszédeit mindazonáltal már nem vártuk meg, ott adtuk fel, amikor a harmincadik alapszervezetet is üdvözlő szavakkal illették, mire a gyülekező tömeg meglepően halk hurrázással válaszolt. Mi meg leléptünk. Hiába, a kommunizmussal szakítani sem túlontúl bonyolult feladat.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!