A láthatatlan ember

John McCain mostanában sokat nyafog. A média Barack Obamát szereti, szól az egyik hirdetése. Barack Obama egy üresfejű sztár, mint Britney vagy Paris Hilton, szól a másik. Obama azt hiszi magáról, ő a megváltó, így a harmadik az elmúlt két hétben elkészült kampányfilmjei közül. Pedig a republikánus jelöltnek nincs oka panaszkodni. Még az olykor jogosnak tűnő sérelmei és inkább béna, mint aranyos kampánya ellenére is ott liheg a Demokrata Párt nagy reménysége nyomában.

Olyannyira, hogy a két legfrissebb felmérés, a Rasmussen július 29-31. között, illetve a Gallup július 31-augusztus 2. között felvett kutatásai szerint is csupán egy pont a hátránya, azaz statisztikai értelemben döntetlenre áll a küzdelem az Egyesült Államok elnökségéért. A választásig még három hónap van hátra, és a republikánusok ennyi idő alatt kétszámjegyű hátrányokat is ledolgoztak már korábbi választásokon. Ráadásul az afroamerikai Barack Obama esetén mindig fennáll a gyanú, hogy a felmérések a javára tévednek. Az előválasztások során rendre kicsit rosszabbul szerepelt az előzetes méréseknél az úgynevezett Bradley-hatás, vagyis a látens rasszizmus miatt. A közvélemény-kutatásokban megkérdezettek ugyanis egy nyilt interjúhelyzetben még azt mondják, a fekete jelöltre szavaznának, a szavazófülke magányában azonban megremeg fehér kezükben a toll. És ehhez McCainnéknek még csak tenniük sem kell semmit, elég, ha egy finom oldalrúgással azzal vádolják Obamát, hogy ő játszotta ki a faji kártyát.

Támadásban

De nézzük inkább McCaint. Barack Obama még nagyban a világot járta, amikor két nappal berlini beszéde előtt McCain kampánystábja kihozta azt a reklámját, amiben a médiát Obama iránti elfogultsággal vádolták. A Szerelem című kampányfilmecskében az Obamáért lelkesedő médiaszemélyiségek sora jelenik meg a CNN-es Wolf Blitzertől az NBC-s Tim Russertig. És valóban, több független felmérés szerint Obama nagyjából kétszer annyi figyelmet kap, mint John McCain. A demokrata háziverseny vége, június eleje óta Obama még nagyobb előnybe került. De például a George Mason Egyetem Média- és Közügyek Központjának mérése szerint míg az Obamáról szóló hírek 72 százaléka negatív, McCain esetében csupán 57 százalék a rossz hírek aránya.

Arról nem is beszélve, hogy a liberális médiafölénynél kevés dolog mozgósítja jobban a konzervatív szavazóbázist. Ennek bizonyítéka, hogy McCain eddigi egynapos pénzgyűjtőrekordját akkor érte el, amikor februárban egy hírlevelében a New York Times sztoriját emlegette fel. A liberális irányultságú lap McCain és egy lobbistanő viszonyát taglalta, a konzervatív bázis pedig már másnapra teletömte McCain pénztárcáját.

Azaz, McCain pontosan azt csinálja, amit kell. Azt ő sem gondolhatja komolyan, hogy ha a média választhat a Berlinben kétszázezer ember előtt szónokló Barack Obama és az ohiói Colombusban a Schmidt virsliházban pár tucatnyi ember előtt virslit faló McCain között, az előbbit fogja választani. De neki nem is szabad versenybe szállnia Obamával - mégis, mi van, ha összeszed százezer embert? Viszont ha a demokraták médiafölényéről siránkozik, máris megfogta a konzervatív bázist, amivel amúgy pártja liberálisaként nem felhőtlen a viszonya.

Két újabb hirdetése, a Celeb (ebben hasonlítja Spears és Hilton kisasszonyokhoz riválisát) és a Kiválasztott (The One), szintén telitalálat. Egyrészt belekényszeríti Obamát az esélyes jelölt szerepébe, márpedig az emberek szeretik az esélyteleneket. Másrészt az Obamát világszerte ünneplő százezrek képeivel még az amerikaiak büszkeségét is fel lehet piszkálni - nehogy már a németek mondják meg, hogy ki legyen az amerikai elnök. Még jó hogy nem Párizsban szónokolt. Különben is, Obamával szemben visszatérő kifogás még pártjában, sőt, még a fekete közösségben is, hogy túlművelt, túl akadémikus, nem érti az egyszerű embereket. Erről szólt a pennsylvaniai előválasztást megelőző keserűbotrány, amikor is a kékgalléros és agrármunkás fehéreket túl keserűnek, túl előítéletesnek, túl vallásosnak és túl fegyverbarátnak bélyegezte. És erről szólt Jesse Jackson kiherélős beszólása is.

Tehát McCain kampánya a látszat - illetve esetünkben a láthatatlanság - ellenére rendben van. 1983 óta választott tisztviselő, 1987 óta a nem túl népes Arizona szenátora. Eddigi kampányai elsősorban a választókkal való személyes kapcsolatra építettek, ahogy a mostani is. Sosem vehetné fel a versenyt Obama tömegeket mozgató szónoklataival, de közvetlen hangulatú kampányban kevesen jobbak nála - ahogy az New Hampshire-i kampányában is kiderült. És egyelőre elérte, hogy azt csinálhassa, amihez igazán ért - és még nyavalyoghasson is amiatt, hogy ez senkit sem érdekel. Ügyes.

De ez még nem magyarázza, hogy miért lehet ennyire erős. Hiszen közben, látszólag, bakit bakira halmoz. És most nem arra gondolunk, hogy miközben nagy külpolitikai tapasztalatával kampányol, Csehszlovákiáról meg iraki-pakisztáni határról beszél, olykor pedig összekeveri a síitát a szunnitával. Inkább arra, hogy McCain New Hampshire-ben még a Bombázd Iránt, szavazz McCainre szlogennel kampányolt, egy gyűlésen pedig azt mondta, ha kell, akár még száz évig is Irakban maradnak az amerikai csapatok. Erre most Bush egyik vezető diplomatáját küldte tárgyalni Iránnal, Irakkal pedig megegyeztek, hogy az amerikai csapatokat belátható időn belül leépítik majd. Obama a kezdetektől tárgyalni akart Iránnal, Irakból pedig 16 hónappal beiktatása után kivonná az utolsó amerikai alakulatokat is - leszámítva egy-két terrorellenes kommandót. Amikor Obama Núri al-Maliki iraki miniszterelnökkel tárgyalt, az utóbbi majdhogynem támogatásáról biztosította tervét.

Nem várt fordulat

Tény ugyanakkor, hogy McCain sosem mondott konkrétumot a csapatkivonásokról - a legkonkrétabb tervét külpolitikai programja meghirdetésekor ismertette, ekkor azt gondolta reálisnak, hogy első ciklusa végére, 2013-ra megnyerhető az iraki háború. Ahogy az is tény, hogy az iraki helyzet javulását azok a csapaterősítések érték el, melyek legharcosabb híve McCain, egyik legprominensebb ellenzője pedig Obama volt - ráadásul a demokraták jelöltje még Irakban, a terepen látva a javulást sem volt hajlandó elismerni a csapaterősítések sikerességét és hasznát. Obama most McCain harciasságának köszönhetően tűnhet okosnak.

Mindeközben Irak témája egyre inkább McCain erősségének, nem pedig gyengéjének tűnik. Míg tavaly az amerikaiak alig negyede tartotta megnyerhetőnek a háborút, immár a többség biztos a győzelemben. Ez pedig alaposan elveszi az élét Obama korai erősségének, miszerint ő már a kezdetektől ellenezte a háborút. Nem véletlenül helyez a demokrata jelölt egyre nagyobb hangsúlyt Afganisztánra - ahol azonban ő sem javasol mást, mint amit McCain javasolt Irakkal kapcsolatban. Az amerikai hadsereg pedig a csapaterősítések mellett iraki tapasztalatait is felhasználhatja, hiszen a helyzet megoldásának kulcsa ott is a törzsek megnyerése, ahogy az volt Irakban is. Kérdés, hogy melyik jelölt tudja majd sikeresebben eladni ezt a programot - a galamb Obama vagy a héja McCain.

Ezek után Obamának szinte már csak egy erőssége maradt, ez pedig az amerikai gazdaság gyengélkedése. Az alap amerikai politológiai okosság szerint a republikánusok apu, a demokraták anyu pártja. Azaz, ha a téma a nemzetbiztonság, a republikánusok nyernek, ha a gazdaság, a demokraták. Kedvezőbb helyzet nem is lehetne Obama számára, gondolhatnánk. Az elmúlt hónapok szinte kizárólag az amerikai gazdaság gondjairól szóltak. Jelzálogpiaci válság, bankcsődök, gyenge dollár, növekvő munkanélküliség - ideális terep egy gazdasági populizmusra mindig is fogékony, a munkásrétegekben hagyományosan erős párt számára. Amikor a demokraták előválasztási kampánya Ohióban tartott, Obama a legpopulistább protekcionista szövegekkel, a szabadkereskedelem és a munkahelyi kiszervezések korlátozásával próbált híveket szerezni. McCain ebben nem lehet versenytársa. Eleve elkötelezett híve a szabadkereskedelemnek, ráadásul nem köntörfalazós fajta. Iowában, ahol főként kukoricatermesztők élnek, az agrártámogatások és az etanoltermelés kárairól beszélt. Michiganben pedig azzal keserítette el az autógyári munkásokat, hogy bizony a bezárt gyárak közül jónéhány már sosem fog újra kinyitni.

Mégis, McCain helyzete ezen a területen sem olyan rossz, mint hinnénk. Egyrészt az amerikai gazdaság második negyedéves növekedési adata minden várakozást felülmúlva +1,9 százalék volt, azaz nemhogy visszaesésről nem beszélhetünk, de az USA még továbbra is lekőrözi Európát. Másrészt, a Gallup 2008-as hangulatjelentése szerint az amerikaiak korántsem érzik magukat olyan rosszul, mint gondolnánk. Az igaz, hogy a többség rosszabbul él, mint egy éve, de sokkal kevésbé indulatos, mint volt például a clintoni békeévek legszebbikében, 1996-ban. A felmérésből az is kiderül, hogy gyakorlatilag az amerikaiaknak csak egyetlen csoportja érzi rosszabbul magát. Az ultraliberálisok, azaz Obama fő támogatói köre.

És hiába vacak a gazdasági helyzet, ha az ezt leginkább megszenvedő rétegben, a kékgalléros fehérek körében Obama még mindig nem tudta eloszlatni a kételyeket saját magával szemben. Ha kéretlenül őszinték akarunk lenni, ez nem is sikerülhet neki. A kékgalléros fehéreknek ugyanis a legkevésbé sem kiegyensúlyozott a viszonyuk az afroamerikaiakkal - Ohio, Pennsylvania, Nyugat-Virginia, Indiana és Michigan (bár az utóbbi tét nélkül) mind Clintonra szavazott az előválasztásokon.

Ki a csöcsöm az a Michael Dukakis?

Összegezzünk. McCain béna kisvárosi kampányt folytat Obama grandiózus világturnéjával szemben, de ez pont jó is így neki. Az esélytelen jelölt szerepében gyűjtheti a szimpátiaszavazatokat, miközben a médiafölényre panaszkodva mozgósíthatja saját bázisát. Irakkal kapcsolatban hiába tűnik úgy, hogy Obamának van igaza a 16 hónapos kivonulási tervvel, az igazi siker McCainhez köthető. Hiába népszerű Obama a világban, ez aligha érdekli a vidéki Amerikát, ha pedig mégis, az inkább Obamának árt. A gazdasági helyzet pedig egyrészt közel sem olyan rossz, amilyennek látszik, akik pedig mégis megszenvedik még mindig nem békéltek meg egy fekete elnök gondolatával. És még hátra van három hónap, a republikánusok méltán rettegett kampánygépezete még neki se kezdett a karaktergyilkoló mocsokkampányának, McCain pedig még nem hozakodott elő személyes történeteivel arról, hogy hogyan fogadott örökbe egy haldokló bangladesi kislányt, vagy hogy két fia is Irakban szolgált. Nem mondjuk, hogy nem Obama az esélyese az elnökválasztásnak. De az biztos, hogy a győzelemért még vért kell izzadnia. Ne feledjék, 1988-ban ugyanekkor Michael Dukakis 17 százalékponttal vezetett George Bush előtt a közvélemény-kutatásokban. Tudják önök, kicsoda Michael Dukakis?

[Ha van mondanivalója, be szeretne szólni a szerzőnek, helyesírási/ténybeli hibát talál, vagy csak melegebb éghajlatra küldené bármelyik jelöltet, jöjjön kommentelni.]