Hirtelen befejeződött Milosevic perének első szakasza

2004.02.25. 20:45
Milosevic megromlott egészségi állapotára tekintettel az ügyész nem hallgat meg több tanút. A nemzetközi törvényszék ezzel lezártnak nyilvánította a vád dossziéját.
Kétszázkilencvenhárom napig tartó meghallgatások után szerdán Hágában váratlan módon fejeződött be Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő perének első szakasza a nemzetközi törvényszék előtt, miután az ügyész lemondott az utolsó két nap tanúiról a vádlott egészségi állapota miatt.

Lezárt dosszié

Vasiljevic nem volt társatettes
A hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa öt évvel csökkentette egy elítélt boszniai szerb háborús bűnös börtönbüntetését, mert helytelennek ítélte az első fokon ítélkező bíráknak azt a megítélését, hogy a vádlott társtettes volt öt boszniai muzulmán meggyilkolásában. A kilencvenes évek délszláv háborúiban elkövetett háborús bűnöket üldöző törvényszék első fokon húsz év szabadságvesztésre ítélte 2002-ben Mitar Vasiljevicet, mert bűnösnek találta társtettesként elkövetett ötrendbeli emberölésben.
A nemzetközi törvényszék közleménye lezártnak nyilvánította a vád dossziéját. Carla Del Ponténak, a nemzetközi törvényszék főügyészének az elmúlt két napban kellett volna nyilvános vádbeszédét megtartani. Már ezt a dátumot is kétszeres halasztás után tűzték ki, Milosevic megromlott egészségi állapota miatt. Mint az ügyész szóvivője közölte, nem akarták, hogy ez a "különleges helyzet" késleltesse a pert. A bírák is elfogadták a nap folyamán az ügyész kérését.

A volt jugoszláv államfő ellen 60 rendbeli emberiesség elleni bűntettek és háborús bűnök miatt indítottak eljárást az 1991-95-ös horvátországi, az 1992-95-ös boszniai és az 1998-99-es koszovói háborúban viselt felelősségéért. A boszniai háború kapcsán népirtással is vádolják. A tárgyalás során közel 300 tanú vallomását hallgatták meg - aki között voltak az egykori elnök korabeli társai, politikusok, a háborús bűncselekmények áldozatai.