Medgyessy a Szilícium-völgyben a reformokról
További Külföld cikkek
- Orbán Viktor Indiából küldött üzenetet
- A dél-koreai elnök elfogadja az alkotmánybíróság ítéletét, akárhogyan döntenek is
- Annyi hó esett, hogy le kellett zárni a kifutópályákat a manchesteri repülőtéren
- A világ negyedik legnépesebb állama klubtagságot kapott Kína és Oroszország mellett
- Hónapokra az űrben rekedtek, mégsem érzik magukat elveszettnek a NASA asztronautái
A kormányfőt a Magyarországon 30 millió dollárt befektető cég első számú embere, Michael R. Cannon üdvözölte. Elmondta, hogy nagy lehetőségeket lát Európában, és Magyarország előnyeit mindenekelőtt központi földrajzi helyzetében látja, így európai gazdasági tevékenységének egyik logisztikai bázisaként is jön számba. A másik tényező a magasan képzett és kreatív munkaerő. A Solectron több mint húsz országban van jelen, Magyarországon 1998 óta (Solectron Hungary).
Medgyessy Péter a Solectron vezérigazgatójával és a vállalat vezetőivel, valamint a küldöttséggel együtt kerekasztal-beszélgetésen vett részt, amelyen hangsúlyozta, hogy Magyarország EU-tagsága nem jelent kevesebb Amerikát. Magyarország intenzív infrastrukturális programba kezd, ugyanakkor szeretné Magyarországot logisztikai központtá tenni a nagy nemzetközi cégek számára. Ehhez jók az adottságai, földrajzi elhelyezkedésétől kezdve egészen a bankrendszerig. Magyarország a korszerű iparágakra koncentrál, és kutatásfejlesztési központokat szeretne kialakítani a magyar egyetemek körül. Egyebek közt erről folytatott eszmecserét a Stanford Egyetem elnökével is.
Magyarország három nagyszabású reformot készül végrehajtani az egészségügy, az adóreform és az oktatás területén, amiben rendkívüli jelentősége van az informatikának. Medgyessy Péter elmondta, hogy 2007 és 2013 között nagy valószínűséggel 38 milliárd euró fejlesztési pénz érkezik Magyarországra az Európai Uniótól, amely privát befektetéseket is maga után vonz majd. Magyarország átlag 4-5 százalékos gazdasági növekedése ezzel további 1-1,5 százalékkal bővülhet.
Medgyessy Péter a Solectron vezetőjének kérdésére válaszolva elmondta, hogy gazdasági túlfűtöttség nem alakulhat ki, már csak az euróhoz való csatlakozás szigorú követelményei miatt sem. Ez utóbbira egyébként a legvalószínűbb időpontot 2010-ben nevezte meg. A Solectron vezetője megemlítette, hogy Magyarországon tartja legközelebbi éves menedzsertalálkozóját a cég. A Solectron 57 ezer embert foglalkoztat szerte a világon, magyarországi érdekeltsége 575-öt. A kerekasztal-beszélgetés után Medgyessy Pétert és kíséretét kék antisztatikus köpenyben végigkísérték két zárt áramköröket előállító üzemben.