Kegyelmet kapott Mohamed mackóért elítélt tanárnő
Az 54 éves tanítónőt azért ítélték el, mert engedte, hogy tanítványai Mohamednek nevezzék el egy társuk játék mackóját. A brit kormány diplomáciai lépéseket tett a tanítónő szabadon bocsátása érdekében.
A BBC híradása szerint az államfő azt követően gyakorolt kegyelmet a liverpooli tanárnő felett, hogy találkozott a brit muszlimok két vezetőjével. Egyikőjük, Lord Ahmed a találkozó után kijelentette, hogy egy szerencsétlen, nem szándékos félreértésről van csupán szó, amit sikerült megértetni a szudáni vezetéssel is.
Gillian Gibbonst szabadon fogják bocsátani - mondta a hivatalos forrás, jóllehet a híradások szerint az afrikai országban olyan néhányan a tanárnőre kirótt ítélet súlyosbítását követelték. A tanárnőt biztonsága érdekében titkos helyen tartják fogva.
A küldöttség, amely köszönetet mondott az elnök nagylelkűségéért, felolvasta Gillian Gibbons levelét. A tanárnő ebben elmondja, hogy az elmúlt négy hónapban, mióta az országban tartózkodik, kizárólag kedvességet tapasztalt a szudáni emberektől. Gibbons leszögezi mindig nagy tisztelettel fordult az iszlám vallás felé, és elnézést kér mindazoktól, akiknek vallási érzületét megsértette.