Könnyezve emlékeztek Nagaszakira

2005.08.09. 12:40
Hatvan évvel a világtörténelem második és eddig utolsó atomtámadása után könnyezve emlékeztek meg hetvenezer nagaszaki áldozatról a túlélők. A szónokok az atomfegyverek betiltása mellett érveltek és kritizálták az amerikaiak fegyverkezési terveit.

Könnyezve emlékeztek meg a nagaszaki atomtámadásról a világtörténelem második, és eddig utolsó atomtámadásának túlélői a város békeparkjában. A hatvan évvel ezelőtti támadásban hetvenezren haltak meg azonnal, a hosszú távú hatások - a sugárszennyezés és az égési sérülések - további hetvenezer ember halálát okozták.

A Japánt ért második atomcsapás sokak szerint azért volt szükséges, mert a japán kormány a hirosimai támadás után sem jelezte megadási szándékát. Más történészek szerint ugyanakkor augusztusra már nyilvánvaló volt, hogy Japán legkésőbb három-négy hónapon belül megadja magát, így a támadásnak csakis presztízsokai lehettek.


Tekintse meg képeinket!

A két atombomba bevetését az is indokolhatta, hogy augusztusban már a Szovjetunió is beszállt a Japán elleni háborúba, az amerikaiak pedig maguk szerették volna legyőzni a császárságot. Ahogy az is szerepet játszhatott, hogy az új fegyvereket tesztelni kellett, valamint nyilvánosan bizonyítani pusztító erejüket, így az Egyesült Államok hatalmi státuszát is.

A történészi vita ellenére a megemlékezések inkább békés hangulatban zajlottak. "[A megemlékezés] alkalom arra, hogy emléket állítsunk az áldozatoknak és imádkozzunk a világbékéért" - jelentette ki ünnepi beszédében Koizunmi Junicsiro japán miniszterelnök. A támadások egyik hetvennégy éves túlélője is az atomfegyverek betiltásának fontosságát hangsúlyozta.

Nagaszaki polgármestere is az új atomfegyverkezés ellen beszélt. "Megértjük a szeptember 11-i terrortámadások miatt érzett dühüket, de valóban az országuk biztonságát szolgálja, hogy a kormányuk miniatombombák gyártásán dolgozik?" - kérdezte az amerikai polgároktól beszédében.