Töbszörösen szabadultak
Irán kedden még harciasan bíróság elé akarta állítani az illetéktelen behatolókat, szerdán azonban legalább háromszor a foglyok szabadon engedéséről számoltak be. Az ígéretek ellenére a katonák még csütörtökön is fogságban voltak, Jack Straw brit külügyminiszter beszámolója szerint azonban délutánra szabadon engedték őket.
A nyolc katona Iránt még nem hagyta el, a BBC jelentése szerint most a teheráni brit követségre szállítják őket. "A katonák a brit diplomaták felügyelete alatt állnak" - erősítette meg a hírügynökség információját egy brit külügyi szóvivő.
Időigényes tárgyalások
"Természetesen nagyon elégedett vagyok, ahogy bajtársaik és családjaik is" - kommentálta a katonák elengedését Jack Straw. A külügyminiszter szerint nem felháborító, hogy négy napig tartott a foglyok kiszabadítása. "Ezek a dolgok olykor sok időt igényelnek" - mondta.
Véleménye szerint a tárgyalásoknak voltak nehéz pillanatai, például amikor az állami tévében mutogatták a bekötött szemű túszokat. A foglyokat meglátogató brit diplomaták szerint az iráni hatóságok korántsem bántak olyan keményen a foglyokkal, mint a tévében mutatták, a "jó morálú, lelkes csapatot" normális körülmények között, a korlátozó intézkedéseket mellőzve tartották fogva.
A diplomáciai egyeztetések a foglyok szabadulása után is folytatódnak. Irán ugyan a katonákat elengedte, a csúcstechnológiás brit őrnaszádokat azonban nem adta át. Straw szerint a brit kormány folytatja erőfeszítéseit ezek visszaszerzésére.