Észak-Korea nem úszhatja meg

Elsősorban az észak-koreaiak zsarolása és provokációja sokak szemében újabb kérdőjeleket helyez az amúgy sem túl népszerű, Irak elleni háborús készülődés mellé. Komolyan felmerül a kérdés, hogy jelen pillanatban ki a veszélyesebb: a körbezárt, elszigetelt, viszonylag gyenge, az ENSZ fegyverzetellenőreivel láthatólag együttműködő Szaddám Husszein, vagy a világ negyedik legnagyobb hadseregével és legalább két-három atombombával bíró Kim Dzsong Il, aki épp most küldte haza az ENSZ-ellenőröket, és akinek hatalmában áll egy napon belül lerombolni fél Szöult. Az elmúlt hét eseményei fényében furcsának tűnhet az amerikai háborús készülődés az Öbölben. Ez nem hiányzott a dologba már igencsak belemelegedett Washingtonnak.

Igenis válság

Az észak-koreai válság egyúttal a George W. Bush által kidolgozott új amerikai nemzetbiztonsági stratégia első igazi tesztje is. Ennek legfontosabb - és sokat kritizált - eleme az, hogy Amerika fenntartja magának a jogot, hogy szükség esetén megelőző támadást intézzen olyan "latorállamok" ellen, amelyek megpróbálnak tömegpusztító fegyvereket szerezni, illetve használni. Észak-Korea pontosan ezt csinálja: sejthető, hogy már most rendelkezik két vagy három nukleáris töltettel, és az újonnan beindított erőmű lehetővé teszi számára, hogy még az idén legalább 6-10 új bombát szereljen össze.

Észak-Koreát viszont nem lehet csak úgy megtámadni. Az atomtöltettel felszerelt rakétákon kívül, amelyekkek a japán városokat is el tudja érni, az ország a világ negyedik legnagyobb hadseregével bír, a dél-koreai fővárossal és 37 ezer amerikai katonával ütegei lőtávolán belül. Észak megtámadása becslések szerint több százezer dél-koreai civil halálát okozná. Dél-Korea és Kína egyébként sem egyezne bele a háborúba: ők járnának a legrosszabbul a sztálinista rezsim összeomlásával és a milliónyi éhező észak-koreai menekülttel. A katonai csapás nem valami jó opció, noha Bill Clinton 1993-ban komolyan fontolgatta.

Nyilvánvaló, hogy Észak-Korea a fegyverkezési program látványos újraindításával zsarolni akar: ugyanezt játszották el 1993-ban, és annak az eredménye az lett, hogy Dél-Korea, Japán és Amerika gyakorlatilag lefizették Phenjant, hogy hagyja abba. Azóta kiderült, hogy a koreaiak nemcsak hazudtak és nem tartották be ígéreteiket, de most újra megpróbálkoznak a zsarolással. A probléma Amerika számára az, hogy semmiképpen nem engedheti, hogy ez sikerüljön. Ez ugyanis teljesen hiteltelenné tenné az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiát, amelynek a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása a lényege, és amely érdekében Washington háborúzni is hajlandó (lásd Irak).

Észak-Korea nem úszhatja meg

Ha az észak-koreaiak megússzák és tovább építgethetik bombáikat, az elég rossz üzenet volna például Iránnak, amely feltehetően szintén azon dolgozik, hogy atomfegyverrel szerelje fel magát (bár az irániak azt állítják, hogy az orosz segédlettel épülő busheri atomreaktorral csak áramot akarnak generálni, de ez egy kicsit gyanús: Irán rendelkezik a Közel-Kelet harmadik legnagyobb olajtartalékaival). Nem volna valami nyerő az iszlámista terrorizmus ellen vívott háború szempontjából sem: Észak-Korea már most abból szerzi exportbevételei felét (!), hogy rakétatechnológiát exportál külföldre, például a pakisztáni katonai diktatúrának. Kim Dzsong Il aligha utasítaná vissza Oszama bin Ladent vagy valami hozzá hasonló gengszert, ha az plutóniumért fordulna hozzá, és kemény valutával tudna érte fizetni.

Végezetül kellemetlen a dolog Amerika számára azért is, mert megint kiderült, hogy a tömegpusztító fegyverek elterjedésére vonatkozó stratégiája átfogóan is problémás. Washington rámozdul Irakra, és csúnyán beszél Iránnal és Észak-Koreával (ők a "gonoszság tengelye"). De nem szól egy szót sem a baráti Izraelről, amely szintén atomhatalom, legalább 200 töltettel, továbbá megszünteti a szankciókat az újabban csakúgy fontos szövetséges India és Pakisztán ellen (amelyek szintén építettek atombombát).

Kétségtelen, hogy mindezekre van magyarázat: Izrael például eleve nem írta alá az atomsorompó egyezményt, vagyis elvileg joga van atomfegyvert építeni; ráadásul az ország nincs is egészen abban a kategóriában, mint a tömeggyilkos Észak-Korea és Irak. Pakisztán valóban hasznos szövetséges az al-Kaida elleni harcban, és ennek (sajnos) ára van. Mégis, ezek a dolgok kínosak, rosszul festenek és egész biztosan nem segítenek a mostanihoz hasonló helyzetek megoldásában.