Olivér
4 °C
8 °C

Felmentették a gyilkos New York-i rendőröket

2008.04.25. 18:53
Felmentették pénteken azt a három New York-i rendőrt, akik közül az egyik lelőtt egy fiatal fekete férfit órákkal annak esküvője előtt. Az eset még 2006 novemberében történt, amikor a 23 éves Sean Bell a legénybúcsúját tartotta egy éjszakai bárban. A rendőri fellépést sokan túlméretezettnek találták a nagy vihart kavart ügyben.

A bíróság épületéhez ezer rendőrt vezényeltek, hogy megfékezzék az elkeseredett és dühödt tömeget. Az elhunyt fiatal férfi rokonai, valamint volt menyasszonya és annak családja is megjelentek, az esetről a New York-i lapok annak idején címlapon számoltak be. "Gyilkosok", és "Ku Klux Klan" kiabálta a tömeg, mikor a három fölmentett rendőr elhagyta a bíróság épületét.

A rendőrök a bíróság előtt azt vallották, hogy Sean Bell majdnem áthajtott rajtuk a kicsijával, ők csak azután kezdtek tüzelni. Két rendőrre fejenként 25 év börtönt is kiszabhattak volna emberölés miatt, míg a harmadik egy évet kaphatott volna. Egyikük 31, a másik 11, míg a harmadik 4 ízben lőtt, amit sokat túlzónak találtak.

Egy nyugalmazott rendőr a tömegben az ítéletet szégyenteljesnek nevezte az AFP hírügynökségnek. Azt mondta: "Sosem adunk le 40-50 lövést, ez gyilkosság volt".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?