Olajár

További Külföld cikkek

Kapcsolódók (1)

Nem lesz hatósági áras a benzin

A kormánynak nincs jogosítványa, amellyel beleszólhatna a Mol Rt. árképzésébe, és nem vezet be hatósági árat az olaj- vagy a benzinárra.

A brent olajár alakulását már Magyarországon is mindenki fejből fújja, a benzin adótartalmát meg pláne. A fogyasztók elé kerülő termékek ármegállapításában azonban mindig a nyersanyagé az első szerep, így óriási érdeklődés kísérte az olajnagyhatalmak találkozóját, aminek jelentőségén csak egy spanyol-jugo meccs tud csökkenteni.

Az Organization of the Petroleum Exporting Countries (OPEC) június 22-i ülése az olajárak körüli őrületet volt hivatott csillapítani, a magas árak letörésére vállalkoztak a tagországok. 1998-ban még a túlságosan alacsony olajárak miatt aggódtak az exportáló országok (az értéke megközelített a lélektani határnak számító 10 USD-t), és az OPEC mint a világ legnagyobb olajexportőreit tömörítő szervezet 1999. áprilisban a beavatkozás mellett döntött. Bécsi ülésükön meg is egyeztek a napi 2 millió barrel kitermelés-csökkentésben. Az árak el is kezdtek emelkedni, mértéke azonban túlzottnak tűnt, hiszen 1998-ban ennél több, 3 millió barrel-es napi kitermelés-csökkentés sem volt elég az árak növekedéséhez, sőt azok még tovább csökkentek.

Az elemzők nyárra kezdtek előállni magyarázataikkal. Leggyakrabban a csökkenő kínálat mellett egyre növekvő keresletet hozták fel indokként, amit a Dél-Kelet-Ázsiai országok talpraállásában az emlékezetes pénzügyi válság után, valamint az USA készleteinek feltöltésében vélték felfedezni. Egy másik magyarázat az olajnagyhatalmak spekulációjára hivatkozott. Ezt már az OPEC sem hagyta szótlanul, és válaszként egy nyilatkozatot tett közzé (ami még az internetes oldalra is felkerült), hogy ti. miért is emelkednek a benzinárak (Why do you pay so much for gasoline?). Elemzőik hosszasan fejtegetik, hogy figyelembe kellene venni a benzinárak olajtartalmát is, nem mindjárt a kitermelőkre szórni az átkokat.

A helyzetet tovább nehezítette Irak szerepe. Irakot az Öbölválság után (1990) nemzetközi embargó sújtotta, ami azt jelentette, hogy a kivitelében legnagyobb súllyal szereplő olajat (81% 1995-ben) nem exportálhatta. Ezt csak 1996 áprilisában oldotta fel az ENSZ, amely egy félévente megújuló szerződés keretében élelmiszerért cserébe megengedte a kereskedést. (Az így befolyt összeget egyébként az ENSZ Kuvait háborús újjáépítésére fordította.) Az egyezményt Irak 1999 novemberében rúgta fel, amikor is az ENSZ a féléves intervallumot 2 hónapra akarta csökkenteni, ezzel a lehető legkisebbre szabva az arab ország mozgásterét.

A szervezet tagjai azonban évente kétszer találkoznak - bár alapszabályuk szerint égető helyzetben rendkívüli találkozót is elrendelhetnek - ami azt hozta, hogy az 1999-es visszafogást, csak 2000 márciusába oldották fel. Eszerint 22,9 millió barrel-ről 24,6 millióra növelték a napi kvótát az OPEC államai (a megegyezésből egyedül Irak maradt ki). A célintervallumot 22-28 USD-ban határozták meg, ami még az exportáló, illetve importáló országoknak is megfelel (azaz nem veszteséges, és a vásárlók sem fordulnak új energiaforrások irányába). A döntés, azonban nem hozta el a tartósabb árcsökkenést, egy kisebb ármérséklődés után a brent olajár májusban újra 30 USD körül mozgott, sőt meg is haladta azt.

Így került sor a júniusi találkozóra, amikor is 700 ezer barreles kitermelés-növelésben egyeztek meg. Irak az egyezségből megint kimaradt, sőt most már újabb tagországok is húzódoztak az áremelésektől (Algéria, Katar). Persze ez nem csoda hiszen egy jelentős extraprofitot kell feláldozniuk a világpiaci növekedés (ami alatt elsősorban az USA gazdasága értendő) oltárán.