A Melnyikov utcai színházközpont volt túszai között a halálozási arány legalább kétszerte kisebb lehetett volna, ha az operatív törzs időben tájékoztatta volna az orvosokat az alkalmazott eszköz fajtájáról. Ez a véleménye a kiszabadított túszok életéért most is küzdő számos moszkvai orvosnak, akik csak névtelenül voltak hajlandóak felelni az ytro.ru tudósítójának kérdéseire. Szakemberek becslése szerint az áldozatok száma elérheti a 200-at is, az eddig hivatalosan bejelentett 118 fős névsor kiegészülhet azzal a mintegy 45 fővel is, aki a "kritikusan súlyos állapotban levők" között szerepel. Személyazonosságukat eddig nem is tudták megállapítani, mert okmányokat nem találtak náluk. Már az is szenzációsnak számít, hogy a fővárosi közegészségügyi bizottság vezetője, moszkva főorvosa Andrej Szelcovszkij, a hatalom titkolódzó stílusát felrúgva bejelentette azt, hogy a volt túszok többsége gázmérgezés következtében halt meg. Ugyanakkor számos anonim forrástól származó hírek szerint a hatóságok több mint egy napig tiltották azt, hogy "gázmérgezési" diagnózist állapítsanak meg az orvosok, ezért különböző "légzési vagy keringési elégtelenség" szerepelt a kórtörténetben. Senki sem figyelmeztette a mentősöket, hogy az ilyen esetekben szokásos lőttseb-ellátás helyett gázmérgezéses betegeket kell majd menteniük. A katonai toxikológusok végig titokban tartották az alkalmazott "speciális eszköznek" még a nevét is. Száznál több túszt meg lehetett volna menteni, ha időben megkapják az ellenszérumot. Az operatív törzs nem tájékoztatta időben az egészségügyi minisztériumot, ezért nem küldtek ki megfelelően felszerelt szakambulanciás mentőkocsikat, a hagyományos mentőautókból sem volt elég, nem szervezték meg a sérültek osztályozását, a mentőkocsikba túl sok embert gyömöszöltek, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tették az elsősegélyt. Magát a betegosztályozást - súlyosságtól függően - sem szervezték meg, holott ez a katasztrófa-elhárítás során a szakorvosi segélynyújtás elengedhetetetlen feltétele, s Oroszországban már 140 éve ismerik és alkalmazzák a Pirogov-módszert. A sérülteket autóbuszokban szállították, a mentőorvosi személyzetnél nem volt azonnal alkalmazható ellenszérum. A buszokba ráadásul gyakran már halott embereket is beraktak, akiket reanimációs mentőkocsikban még életre lehetett volna kelteni. Már maga az a tény, hogy a 13. városi kórházba 321 sérültet hoztak be, mutatja azt, hogy teljesen hiányzott a megfelelő koordináció. Egyetlen kórház sem képes egyidőben ennyi sérültet ellátni. Az ytro.ru-nak nyilatkozó orvosok szerint ezért a felelősség mindenképp a moszkvai egészségvédelmi bizottságot, de az operatív törzset is terheli, hiszen annak állományában mindenképp polgári védelmi szakembernek is kellett volna lennie. A megfelelő orvosi segélynyújtás és az időbeni méregtelenítő-gyógykezelés legalább száz ember életét menthette volna meg.