Szakértői vizsgálat jelentése

LENTA.RU
2000.08.12. 15:27

A Puskin téri aluljáróban végrehajtott merénylet során 800 gramm trotilnak megfelelő, burkolat nélküli robbanóeszközt használtak, - állapította meg a szakértői vizsgálat. A pokolgép két részből állt, az egyik táskában helyezték el a trotilt vagy salétrom-magnézium keveréket, a másikba pedig 10 literes kannát raktak, könnyen lángralobbanó eleggyel. Szakértők megjegyzik, hogy a robbantást speciálisan kiképzett profik követhették el, a bombát három alagút kereszteződésénél helyezték el, s mivel a robbanás nem volt irányított, azonnal egy minden irányba ható tűzfal keletkezett. a huzat pedig pillanatok alatt megnövelte a tűz területét az aluljáróban. A robbanás halálos áldozatainak száma ma délben 11-re emelkedett, egy 35 éves asszony belehalt sérüléseibe. A moszkvai hatóságok időközben még jobban korlátozták a város megközelítési útjainak számát, csak az ellenőrző pontokkal biztosított közlekedési útvonalakat hagyták meg szabadon, az autópálya-körgyűrűről elérhető többi 61 bekötő utat sorompókkal, beton akadályokkal zárták le, a földutakat pedig felszántották.