Kiselejtezett orosz atom-tengeralattjáró süllyedt el

NEWSru.com
2003.08.30. 09:11
K-159 atom-tengeralattjáró

Pontosított információ szerint a Barents-tengeren vontatás közben elsüllyedt a K-159 atom-tengeralattjáró, a 10 főnyi hajózószemélyzetből négy embert sikerült kimenteni, - közölte az Interfax hírügynökség az Északi Flotta törzsére hívatkozva. Ugyanakkor Nyikoláj Gyerjábin ezredes, az orosz honvédelmi minisztérium sajtószolgálatának főnöke nem erősítette meg ezt az információt, szerinte csak egy tengerészt, név szerint Maxim Cibulszkijt mentették ki, továbbá két tengerész holttestét emelték ki a vízből. A mentő munkálatok jelenleg is folytatódnak. A K-159-es elsüllyedésének helyszínére érkezett a Pamir és az Altáj mentőhajó, egy AN-26 és egy IL-38 típusú repülőgép is részt vesz a kutatásban. Ezen kívül a körzetbe irányították a Rudnickij és a German Tyitov mentőhajókat. A kutató-mentő tevékenységet Szergej Szimonenko altengernagy, az Északi Flotta törzsfőnöke irányítja. Gyerjábin közölte azt is, hogy a tengeralattjáró ma hajnalban, magyar idő szerint 02:00 körül süllyedt el Kildin szigettől három mérföldre és 170 méteres mélységben fekszik. A K-159-est 1989. július 16-án vonták ki a flotta állományából, atomreaktorát biztonsági állapotba helyezték, a lőszereket kirakták. A tengeralattjárót augusztus 28-án kezdték vontatni a Poljarnijban lévő SzRZ-10 üzembe, ahol selejtítését, szétdarabolását , az atomreaktor aktív zónájának kiemelését és megsemmisítését tervezték. A tengeralattjárót 4 pontonon vontatták. Az augusztus 29-ről 30-ra virradó éjszaka vihar tört ki a tengeren, a tengeralattjáró elvesztette állóképességét és elsüllyedt. Sorkatonai szolgálatos tengerészek nem, csak hivatásásos tisztek, tiszthelyettesek és szerződéses katonák tartózkodtak fedélzetén.