![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
![](http://index.hu/oroszkepek2/ruszlan_ausev02.jpg)
Ruszlán Ausev ingus elnök szerint a szövetségi körzetekben működő teljhatalmú elnöki képviselők intézményének a bevezetése megsérti az Oroszországi Föderáció alkotmányát. Ausev meggyőződése az, hogy a Vlagyimir Putyin által megkezdett változások a hatalom struktúrájában "időszerűtlenek és destabilizálhatják a helyzetet az oroszágban". Az ingus elnök kedden Moszkvában megtartott sajtóértekezletén azt mondta, hogy az utóbbi két-három évben az Oroszországban bekövetkezett kormányválságok és leváltások miatt a szövetségi központ nem élhetett jogkörével. Megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a kormányzókat és a köztársaságok vezetőit elmozdíthatják tisztségükből. "A szenátorok nem érdemelték meg az ilyen bánásmódot, - mondta az ingus elnök. - Ez sérti azokat az embereket, akik a kormányzókat megválasztották". Ausev nem zárja ki azt, hogy a regionális vezetők leváltása ellen tiltakozó gyűléseket és demonstrációkat tartanak.