Pedofil ausztrál papok áldozataival találkozott a pápa
Pedofil katolikus papok és szerzetesek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények négy áldozatával találkozott ausztráliai látogatása alatt XVI. Benedek. A katolikus egyházfő előbb misét pontifikált az összes áldozatot képviselő két férfi és két nő számára, majd elbeszélgetett velük a sydneyi Szent Mária székesegyház melletti kápolnában.
XVI. Benedek az egyórás találkozó során többek között arról beszélt, hogy lelki-szellemi közelséget érez az áldozatokkal, s imádkozni fog értük és családjukért. A gesztussal az egyházfő azt kívánta kifejezni, hogy törődik a papok és szerzetesek szexuális bűncselekményeinek áldozataival.
A pápa szombaton egyébként már nyilvánosan bocsánatot kért az ausztrál katolikus papok és szerzetesek pedofil bűnei miatt. A Broken Rites nevű, az áldozatokat védő társulás közlése szerint eddig 107 papot vagy szerzetest ítéltek el Ausztráliában kiskorúak elleni szexuális erőszakért. A sértettek száma azonban akár több ezer is lehet.