Szenzációs pápaválasztás

A Szent Péter téren kétszázezer ember várta, hogy a Sixtus-kápolna kis kéményéből felszálljon a fehér füst és Felici bíboros bejelentse: Habemus papam! A turisták egymást kérdezték a lengyel bíboros nevének elhangzása után: "Ki ez?" A jól értesültek tudni vélték, hogy Afrikából származik az új egyházfő, a kevésbé tájékozott japán turisták viszont a Wojtyla név hallatán honfitársuknak vélték az 1978-as év harmadik pápáját. (VI. Pál halála után I. János Pál 33 napig ült Szent Péter trónján.)

VI. Hadrianus óta senki

A "szeptemberi pápa" - I. János Pál augusztus 26-tól szeptember 29-ig vallhatta magát pápának - után nyomban megkezdődtek a találgatások az új egyházfő személyéről. A korabeli nyugat-európai lapokban arra nem találtunk adatot, hogy fogadni is lehetett a személyére, de a legkevesebb pénzt alighanem Giuseppe Siri és Giovanni Benelli megválasztása esetén fizettek volna a bukmékerek.

A Time szerint a 72 éves genovai Siri bíboros volt a pápaválasztó testület legidősebb és legkonzervatívabb tagja, aki élesen bírálta az állam és egyház viszonyával foglalkozó vatikáni II. zsinatot. Az 57 éves firenzei Benellit VI. Pál közeli munkatársaként ismerhette meg a közvélemény, megfontolt, "a látszatnál progresszívabb" volt. Ők ketten szimbolizálták a reformpártiak és a hagyományokhoz mereven ragaszkodók harcát. Karol Wojtyláról egy szó sem esett az esélyesek felsorolásánál, habár egy tucat név forgott közszájon. Leginkább olasz jelölteké, bár a 60 éves palermói Salvatore Pappalardo nevénél megemlítették, hogy a középkor óta nem volt szicíliai egyházfő. Az olaszok mellett négy érv szólt: a konklávéban a legnagyobb nemzeti csoportot alkották, kifinomult diplomáciai érzékük volt és a külföldi bíborosoknak is az olasz pápa jelentette a semlegesség és a nemzetek felettiség garanciáját. És 1522 óta nem választottak külföldi pápát, akkor V. Károly császár német-holland származású nevelője VI. Hadrianusként lépett a trónra.

Sötét lovak

Az igazi szenzáció mégis az esetleges külföldi pápa lett volna. A Time óvatosan fogalmazott és "sötét lovaknak" nevezte a netán befutó nem olasz bíborosokat, a mindössze 53 éves brazil Aloisio Lorscheidert (az 1978. augusztusi választást a fiatal kora miatt nem nyerhette meg), az 57 éves argentin Eduardo Pironiót és a 68 éves holland Johannes Willebrandst.

Mégis egyre nagyobb esélyt adtak a külföldi bíboros megválasztásának. Egy amerikai egyházkutató emlékeztetett rá, hogy a legtöbb pápaválasztó attól a VI. Páltól kapta a rangját, akinek a konklávé kiszélesítése és nemzetközivé tétele volt a célja. Sőt, már azt is megpendítették, hogy mi lenne, ha a harmadik világból jönne az új pápa, habár erre - a konklávé összetétele miatt is - 1978-ban végképp nem volt esély. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai bíborosok többnyire a szicíliai jelölt mögött sorakoztak fel.

A pápaválasztó testületbe mind az öt földrészről utaztak Rómába a bíborosok. (Zárójelben a 2005-ös számok.) Európából 56 (58), Amerikából 31 (35), Ázsiából és Ausztráliából 15 (13), Afrikából 12 (11) bíboros döntött az új pápáról. (A nemzetek közül 2005-re leginkább az olasz szorult vissza, 1978-ban 26-an ülhettek a konklávéban, a 2005. április 18-án kezdődő pápaválasztáson 20-an szavazhatnak.)

Pásztorpápát kerestek

Az 1978-as konklávé első napjának végére világos lett, hogy a két esélyes patthelyzetet idézett elő. Képtelenség volt, hogy akár Siri, akár Benelli megszerezze a szavazatok több, mint kétharmadát. A rivális csoportok túlságosan nagyok voltak ahhoz, hogy kiegyezzenek egymással, és ezzel biztossá vált egy külföldi jelölt befutása. De honnan érkezzen? Nyugat-Európából? A harmadik világból? Netán egy szocialista országból? És a vatikáni ügyekben jártas diplomatát válasszanak vagy inkább a hívek szívéhez közelebb álló lelkipásztort?

"Sokan hittek abban, hogy fiatalabb pápa kell, aki képes elvezetni az egyházat a huszadik századból a huszonegyedikbe" - írja Pope John Paul II című könyvében Meg Greene. Annak a napnak a reggelén, amikor végül felszállt a füst a Sixtus-kápolna kis kéményéből, Wojtyla támogatóinak száma nőtt. Váratlan népszerűségét annak köszönhette, hogy I. János Pálhoz hasonlóan pásztorpápát kerestek a nagy olaszok kiesése után és 58 évével minden idők harmadik legfiatalabb egyházfője lehetett. Messze volt még azonban attól, hogy a nap végére pápának mondhassa magát.

Nem törődtek a tradícióval

A konklávé másik lengyel tagja (összesen hárman voltak), a kommunista államvezetéssel szemben hol kérlelhetetlen, hol kompromisszum kész Wyszynski bíboros például nem tulajdonított különösebb jelentőséget Wojtyla jelölésének, sőt Meg Greene szerint inkább úgy gondolta, hogyha külföldi pápát választanak, az inkább ő maga lesz. De még a sikertelen első nap után is a legtöbben elképzelhetetlennek tartották, hogy egy nem olasz pápa megválasztásával véget vessenek egy 455 éves hagyománynak. Wojtyla régi barátja, a tekintélyes osztrák König bíboros azonban a külföldi pápát akarók élére állt és nem törődött a tradícióval.

De még hétfőn délután sem volt többségi jelölt. Wojtyla mellett a jelöltséget is visszautasító König, az előzőleg némileg esélyesnek tartott argentin Pironio és a holland Willebrands maradt versenyben. A lengyel pápajelölt támogatói azonban meg tudták szerezni az észak-amerikaiak, a németek, majd a dél-amerikaiak, végül az afrikaiak szavazatait. Az olaszok - és a velük szimpatizálók - azonban még délután 5-kor is hajlíthatatlanok maradtak és nem adták oda szavazataikat. Az utolsó titkos szavazás előtt - ahogy Greene írja - a feszültség szinte tapinthatóvá vált. A bíborosok tisztában voltak vele, hogyha nem sikerül pápát választani, akkor a katolikus egyház rettenetes krízis elé néz. Végül Sebastiano Baggio bíboros győzködte honfitársait, nyolcan el is fogadták Wojtylát, aki zavartan, elvörösödve, ceruzáját földre ejtve fogadta a kilencvennégy támogató szavazatot.

Teljesült a választók óhaja, II. János Pál elvezette egyházát a huszonegyedik századba. Egyébként az újságokban vagy a konklávén szóba került jelöltek közül éppen a két legnagyobb olasz esélyes, Siri és Benelli nem tudta volna ezt a feladatot végrehajtani, a többiek ma is élnek. A konzervatívok vezére 1989-ben, a reformistáké 1982-ben halt meg. A szicíliai Pappalardo, a brazil Lorschneider, az argentin Pironio és a holland Willebrands azonban már nem lehet pápa, mert betöltötték nyolcvanadik életévüket, így a konklávén sem hallathatják szavukat.