Kihantolták a negyven éve eltemetett szentet

2008.03.03. 19:14
Pio atya testét a hívők új generációinak is meg akarják mutatni, hogy közvetlenül fohászkodhassanak hozzá. Az atya testén vérző krisztusi sebek jelentek meg még életében, a kihantolt holttesten azonban nem fedezték fel a stigmákat.

Kihantolták a legnépszerűbb olasz szentnek tartott Pio atya negyven éve eltemetett testét, hogy falujának templomában közszemlére tegyék ki.

Az exhumálásra vasárnap éjjel került sor Domenico D'Ambosio püspök jelenlétében. A vatikáni megbízott kijelentette, hogy Pio atya teste jó állapotban van, "a kezén olyanok a körmök, mintha most manikűrözték volna".

San Giovanni Rotondo, ahol a ferences szerzetes, Pio atya élt 1968-ban bekövetkezett haláláig, hosszú ideje az egyik leglátogatottabb zarándokhely Olaszországban. Az atyához csodái miatt csatlakozott lelkes hívőtábor, testén vérző krisztusi sebek jelentek meg még életében. A kihantolt holttesten azonban nem fedezték fel a stigmákat, közölte az első, felületes vizsgálatok után a püspök.

Az egyházi illetékesek szerint azért nagy jelentőségű a 2002-ben szentté avatott atya testének bemutatása, mert így a hívők új generációi is láthatják és közvetlenül fohászkodhatnak hozzá.

A Puglia déli részén fekvő helységben felravatalozott szent maradványai előtt április közepétől róhatják le a tiszteletüket a hívők. Korábbi híradások szerint a testet szeptember 23-án, halálának 40. évfordulóján viszik majd át San Giovanni új templomába.

A szent kihantolását ellenzők azt hányták a zarándokhely és a püspök szemére, hogy csupán marketingfogásról van szó, a javarészt Pio atya emlékéből élő falu látogatottsága ugyanis az utóbbi időben visszaesett.