Kína és Oroszország az amerikai rakétavédelmi rendszer ellen

Elítélik az amerikai rakétavédelmi programot

Csiang Cö-min és Putyin Stratégiai partnerség?

Elsősorban az amerikai rakétavédelmi programról tárgyaltak a két ország vezetői ma Pekingben. Mind Kína, mind Oroszország hevesen ellenzi az interkontinentális rakéták elhárítását célzó, úgynevezett NMD-rendszer (National Missile Defence System, nemzeti rakétavédelmi rendszer) kiépítését, amely véleményük szerint felrúgja az 1972-es ABM (Anti-Ballastic Missile) szerződést. Peking és Moszkva egyaránt a globális stabilitás alapköveként értékeli a fegyverrendszerek korlátozásáról szóló megállapodást, és attól tartanak, hogy az eltérés ettől új fegyverkezési versenyhez vezethet (lásd itt).

Kínát az is aggasztja, hogy az NMD kísérőprogramja, a hadszíntéri rakétavédelmi rendszer (TDM), amelyet Washington távol-keleti szövetségesei és csapatai védelmére akar kifejleszteni, komolyan megváltoztathatja a csendes-óceáni erőviszonyokat. A TDM védelme ugyanis Tajvanra is kiterjedhet, amelynek függetlenségét és különállását Peking nem ismeri el. A két elnök közös nyilatkozatban ítélte el az amerikai programot.

Stratégiai partnerség?

A katonapolitikai kérdéseken kívül több, szám szerint négy kereskedelmi és gazdasági szerződést is aláírt ma a kínai és az orosz elnök, ám ezekről részleteket még nem publikáltak. Tudományos-technológiai kérdések szintén szóba kerültek, Oroszország elvállalta egy kísérleti neutronreaktor építését Kínában. Megállapodások születtek a bankszektorban is.

A tárgyalásokat követően mindkét elnök pozitívan nyilatkozott az orosz-kínai kapcsolatokról. Csiang Cö-min szerint a két ország készen áll arra, hogy tovább mélyítse a stratégiai partneri viszonyt, és ,,létrehozzon egy új politikai és gazdasági világrendet". Vlagyimir Putyin kijelentette, céljuk a nemzetközi kérdésekben a közös fellépés, illetve a gazdasági és technológia együttműködés fejlesztése.

Ez volt a két elnök második találkozója az elmúlt hónapban, ezt megelőzően a közép-ázsiai csúcson, a ,,sanghaji ötök" fórumán tárgyaltak egymással. A két ország szorosabb kapcsolatait Borisz Jelcin és Csiang Cö-min tárgyalásai alapozták meg az elmúlt évtizedben.

Csökkenő kereskedelem a két ország között

Az eredményesnek mondható csúcs ellenére Kína és Oroszország esetében ,,stratégiai partnerség"-ről beszélni talán némiképp túlzás. A két ország kereskedelmi-gazdasági kapcsolatai az elmúlt években számottevően csökkentek: 1994-ben tízmilliárd, 1999-ben mindössze hatmilliárd dollár volt éves kereskedelmi forgalmuk, annak ellenére, hogy Oroszország Kína egyes számú hadianyag-szállítója. Ezzel szemben az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok értéke ugyanebben az évben több min 94 milliárd dollár volt. Az Egyesült Államokkal szembeni közös fellépés ellenére Kína nem engedheti meg magának Washington felbosszantását, mivel gazdasági fejlődése jórészt a nyugati befektetőktől függ. Tajvannal szembeni ,,erős kéz" politikája szintén nem léphet túl a szavak és fenyegetések szintjén, amíg hadserege ennyire gyenge és elmaradott.

Az orosz elnök szerdán továbbutazik Észak-Koreába, majd az orosz Távol-Keletre, hogy aztán ugyanaznap találkozzon a hét legfejlettebb ipari ország (G7) vezetőivel Okinawán.

Külföldi reakciók

A Nyugat némi szkepszissel értékelte a két elnök találkozóját. Amerikai akadémikusok és Kína-szakértők rámutattak, hogy a tárgyalások nem hoztak komoly eredményt gazdasági-kereskedelmi téren, anélkül pedig a csúcsnak nincs valódi értéke. A szibériai-kínai olajvezeték megépítéséről nem született egyezség, pedig ez a tárgyalások legfontosabb eredménye lehetett volna. Ráadásul az oroszok fejlett haditechnikai berendezéseinek exportjáról sem tudtak megállapodni, pedig ez az egy terület, ahol Kína valóban rá van utalva szomszédjára. Egy stanfordi tudós szerint a kínai vezetés tisztában van vele, hogy Oroszország harmadrangú hatalommá süllyedt vissza, és pontosan ennyi időt és figyelmet szentel számára. Kína ma már Nyugat felé tekint, ahonnan a befektetések és az új technológiák jönnek, tették hozzá az elemzők.

Más, ki nem mondott feszültségek is vannak a két ország közt. Bár a hidegháború határvillongásainak vége, Oroszországot aggasztja a kínaiak bevándorlása az orosz Távol-Keletre. Moszkva többek szerint attól tart, hogy az etnikai arányok felborulása a régióban egy napon területi kérdéseket vethet fel.

Jellemző módon Washingtonban nem a ,,stratégiai partnerség" maga, hanem az NMD-vel szembeni kínai ellenállás okozta a legtöbb homlokráncolást. A Pentagont sem Európa, sem Oroszország ellenkezése nem aggasztja annyira, mint Pekingé. Kína ma mindössze egy-két tucat interkontinentális ballasztikus rakétával rendelkezik; amerikai katonai elemzők tartanak tőle, hogy a rakétavédelmi program beindítása arra kényszerítené, hogy komoly fegyverkezésbe fogjon.

A mértékadó nyugati lapok reakciói szintén beszédesek. A New York Times nem érezte szükségét, hogy vezércikkben értékelje a találkozót. A Washington Post szintén nagyvonalúan eltekintett a kommentártól, de a londoni The Times is fontosabbnak gondolta Tony Blair belpolitikai nehézségeit a távol-keleti értekezletnél.