Túl drága most a rakétapajzs Közép-Európába?
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter azt mondta, hogy lehetséges, egyelőre mégsem épülnek rakétavédelmi rendszerek Közép-Európába. Az USA Csehországba és Lengyelországba tervezte telepíteni új rakéta-elhárító rendszerét. A tervezett rakétapajzs az amerikaiak szerint Irántól védene, de Oroszország már régóta tiltakozik az építkezés ellen. A katonai beruházás Csehországban és Lengyelországban is nagy vitát kavart, de a két kormány már jóváhagyta a beruházásokat, bár a parlamentek még nem szavaztak róla.
Schwarzenberg szerint az amerikai pénzügyi válság miatt csúszhat az építkezés. Szerinte a rakétapajzs előbb-utóbb megépül majd, csak a határidők módosulhatnak.
A rakétapajzs elleni orosz tiltakozásról a cseh külügyminiszter azt mondta, hogy Moszkvában is tudják, hogy a pajzs nem ellenük irányul, de az oroszok még mindig úgy tekintenek a volt Varsói Szerződés országaira, mint a szovjet időkben. Így megpróbálják az oroszok megőrizni befolyásukat a térségben.
Schwarzenberg szerint Oroszország jövő év elejétől próbára teszi majd Csehországot. Akkor veszi át az EU elnökséget Csehország Franciaországtól, fél évre. Ezalatt az idő alatt az orosz kormány megpróbálhat nyomást gyakarolni a csehekre, például az olajszállítások csökkentésével, vélekedett a külügyminiszter.