Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Robbanás volt New York belvárosában, több tucatnyian megsérültek

GettyImages-607368914
2016.09.18. 06:17 Módosítva: 2016.09.18. 07:12

Robbanás történt New York belvárosában, Manhattanben, helyi idő szerint szombat este kilenc körül. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyszínen dolgozó munkatársai szerint nem terrorakció történt. Az egyik helyszínen egy hulladéktároló robbant be, a másik, közeli helyszínen egy bedrótozott kuktát találtak.

Az is nagy zavart okozott, hogy 

pár órával korábban New Jerseyben egy csőbomba robbant egy futóversenyen.

Az első hírek tizenöt, majd huszonöt sérültről szóltak, Daniel Nigro, a város tűzoltóságának vezetője szerint azonban huszonkilenc ember szenvedett sérüléseket a robbanás miatt. Egyikük állapota súlyos - írja az MTI.

A város polgármestere szerint szándékos robbantás történt. Bill De Blasio azt mondta, konkrét fenyegetésről nem tud, de a robbanást szándékos cselekedetnek minősítette. Hozzátette azonban, hogy egyelőre nincs terrorizmusra utaló jel, tehát a támadásnak nem volt poltikai célja.

Utcai kamerákkal rögzített videók is megjelentek a második helyszínen talált különös robbanóeszközről. Ez úgy néz ki, mint egy főzéshez használt kukta, amit összedrótoztak egy másik eszközzel. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy mi van a kuktában. A felvételeken az is látszik, hogy a helyszínen valaki ledob vagy hátrahagy valamit, ebből következtettek arra, hogy szándékos volt a robbantást.

Látott valamit? A környéken volt? Írjon nekünk!

Bill DeBlasio hangsúlyozta azt is, hogy

New Yorkban nincs terrorfenyegetettség

A város semmiféle erre figyelmeztető jelzést nem kapott az illetékesektől. James O' Neill, a New Yorki rendőrség vezetője a robbanás helyszínén szintén azt hangsúlyozta, hogy a jelek szerint nem terrorakció történt, bár a vizsgálatok még nem zárultak le. Azt már kizárták, hogy gázrobbanás történt volna.

New Yorkban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, annál is inkább, mert hétfőn kezdődik az ENSZ székhelyén a világszervezet közgyűlésének ülésszaka, valamint egy migránsügyi nemzetközi konferencia is, amelyet Barack Obama, amerikai elnök vezet.

Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva jelentették, hogy a detonáció az utcán történt, és hangos volt. Az utolsó beszámolók szerint legalább 29 embert vittek kórházba mentőkocsikkal, vannak súlyos sérültek.