Kutyaeledeles koszton tartott görög romák Angliában
Ötvennégy roma - köztük tíz nő - ki is utazott Nagy-Britanniába. Ott azonban azzal szembesültek, hogy szállásuk egy fűtés és víz nélküli csűr. A munkások egyike viszontagságaikról elmondta, minden nap ki kellett menniük virágot szedni. Amikor este a szállásukra tértek, kutyaeledeles konzervet kaptak vacsorára, amelyből több emberre jutott egy. Tízen osztoztak egyetlen cigarettán. Az első hét végén a romák kérték bérüket, ám főnökük nem volt hajlandó fizetni, mondván, a munkások tartoznak a kiutazás költségeivel.
A következő héten ugyanez történt, s amikor a romák szökni próbáltak, a munkaadó botokkal felszerelkezett nehézfiúkat küldött, akik megfenyegették őket, sőt néhányunkat meg is verték. A romáknak a második hét végén sikerült kapcsolatba lépniük az otthoniakkal, akiktől segítséget kértek. Polízosz utazott utánuk a szigetországba, és a görög nagykövetség segítségével sikerült kiszabadítania a pórul járt romákat, akik, mint a szavaiból kiderült, nagyon rosszul jártak. Azért utaztak ki, hogy dolgozzanak, és az így szerzett pénz egy részét hazaküldjék a családjuknak. A végén még nekünk kellett kifizetni a hazautazás tizenegyezer euróra rúgó költségeit.