Konstantin
12 °C
25 °C

12 milliárd dollárnyi készpénznek veszett nyoma Irakban

2007.02.08. 13:11
Tizenkét milliárd, Irakban eltűnt dollár után nyomoznak a demokraták Washingtonban. Leginkább attól tartanak, hogy a pénz iraki lázadók kezébe kerülhetett, de ezt nem tudják bizonyítani. Ezért most el akarják számoltatni a republikánus kormányzatot, hogy hova lett az amerikaiak pénze. Viszont a pénz nem az amerikaiaké volt.

Tizenkét milliárd dollárnyi (2337 milliárd forint) készpénzzel nem tud elszámolni az Irakot 2003-2004-ben irányító, amerikai vezetésű Átmeneti Koalíciós Hatóság (CPA), derült ki az amerikai törvényhozás keddi bizottsági meghallgatásán. Mint kiderült, az amerikaiak 2003. áprilisa és 2004. júniusa között mintegy 28 milliárd dollár készpént szállítottak Irakba, általában zsugorfóliába zárt százdollárosokban.

363 tonna dollár

Az összeg nagyságát jól szemlélteti, hogy százdollárosokban szállítva is 363 tonna volt a készpénz összsúlya. "Milyen éppeszű ember küldene 363 tonna készpénzt egy háborús övezetbe" – háborgott az ügyben vizsgálódó képviselőházi bizottság, a kormányzati reformért felelős testület új demokrata elnöke, Henry Waxman.

A CPA vezetője, Paul Bremer védelmébe vette a már korábban is kifogásolt gyakorlatot. Mint mondta, Irakban gyakorlatilag megszűnt a bankrendszer, így semmilyen más módja nem volt az amerikaiaknak munkatársaik és az iraki minisztériumi alkalmazottak fizetéseinek kiutalására.

Nem tudják, hova lett

A bizottsági meghallgatáson mégis rengeteg kritikát kapott – pedig miután távozott a CPA éléről, a demokraták és a republikánusok nem győzték dícsérni teljesítményét. Mivel ekkora készpénzállomány őrzése gyakorlatilag megoldhatatlan, rengeteg pénz – a bizottság tagjainak nem részletezett számításai szerint 12 milliárd dollár – tűnt el nyomtalanul. (Több amerikai és brit lapban is jelentek meg számadatok, de hosszas munkával sem sikerült ezeket egyenletbe rendezni. A cikkekből nem derül ki, hogy mi közük van egymáshoz az összegeknek.)

A támadások összességében inkább a demokraták politikai céljait – mostanában feltámadt heves háborúellenességük bizonyítékát – szolgálják. A meghallgatáson rendre azt hangsúlyozták, hogy az összegek akár az iraki lázadókhoz is kerülhettek, bár ezt semmivel sem tudták bizonyítani. "Nem áll módunkban megállapítani, hogy a Zöld Zónába szállított pénz az iraki lázadókhoz került-e" - nyilatkozta Waxman.

Iraki pénz volt

Mint mondta, bizottságának ugyanakkor kötelessége kiderítenie, hogy mi történt az amerikai nép 12 milliárd dollárjával. A washingtoni kormányzat szerint ugyanakkor ebben az esetben nem az amerikai adófizetők pénzeiről van szó. A készpénzszállítmányok fedezetéül Irak olajárbevételei, az Olajat élelmiszerért programban bennragadt támogatások és a bukott rezsim befagyasztott vagyona szolgált, azaz az amerikaiak az irakiak pénzét szállították vissza az országba, amit aztán javarészt iraki tisztviselők hordtak és sikkasztottak el.