Uralkodj, Amerika!

"Kevés ember van, aki mer erről nyíltan beszélni" - mondja Thomas Donnelly, a Project for the New American Century nevű konzervatív agytröszt vezetője a Washington Post-nak. Hogy mire utal ilyen titokzatosan? Arra, hogy szerinte itt az ideje, hogy az amerikaiak - és a világ - végre abbahagyják a forró kása kerülgetését, és nevezzék nevükön a dolgokat. Vagyis, hogy az Egyesült Államok ma nem egyszerűen az "egyetlen megmaradt szuperhatalom", hanem egy valódi világbirodalom.

Nem szeressük a birodalmakat

A legtöbb ember valóban kényelmetlennek találja ezt a gondolatot. Senki nem szereti a birodalmakat. A szagukat sem álljuk. Eleve: imperializmus. Kevés szó van, amit súlyosabb negatív felhang terhelne. Az már csak hab volna a tortán, ha amerikai volna ez a birodalom. (Úristen, mekdonelc!!!) Ezzel egyébként az amerikaiak nagyobb része sincs máshogy. A világ felügyelete, a Pax Americana őrzése nem "a szabadság hazájának" való. Nem egyezik az amerikai étosszal. Már az alapító atyák megmondták: tartsátok magatokat távol a királyoktól, zsarnokoktól, a világ (akkori kóddal: Európa) gondjaitól. Az első elnök, George Washington búcsúbeszéde is így zárul. A hidegháborús filozófia lényege: a szabad világ a kommunizmus barbár urai, a szabadság eltiprói ellen. "Amerika és az imperializmus? Na nem."

De hát ez van

De sok konzervatív amerikai gondolkodó szerint mindez csak álom. A valóság más: az Egyesült Államok a világ legerősebb katonai és gazdasági hatalma, és feltehetően még nagyon sokáig az is marad. Valódi vetélytársnak nyoma sincs. Európa nem egységes, a "kínai fenyegetés" pedig csak hisztéria. Kína valójában csak egy viszonylag szegény harmadik világbeli ország, és még nagyon sokáig az is marad. Az Egyesült Államoknak pedig ennek megfelelően kell is viselkednie. Ennek az alapelvnek kell alárendelnie politikáját, főként katonapolitikáját. Ez így logikus, és így hasznos.

Ezen a ponton kerülnek e kommentátorok összeütközésbe a jelenlegi republikánus adminisztrációval, ami látszólag hagyományos hidegháborús elvek mentén gondolkodik. Elutasítja a demokraták együttműködésre törekvő politikáját, inkább jellemzi némi enyhe izolacionizmus, nagy adag régimódi hatalmi politika. Eredmény: rakétavédelmi rendszert építenének nem létező fenyegetések ellenében, de a láthatólag mindennapivá váló békefenntartó feladatokból nem kérnek.

Szembenézni a valósággal - és idomulni hozzá

Donnelly és társai szerint ez így nincs jól. Úgy gondolják, hogy ha Amerika észhez tér, és elfogadja, hogy ő a modern kor Rómája, akkor az sokat segíthet abban, hogy kevesebb szeméremmel, több magabiztossággal, és főként hatékonysággal ügyködjön a világpolitikában. Hatékonyabban léphetne fel a válsággócokban, és jobban tudná támogatni szövetségeseit is. "Jobban látnánk, pontosan mi is katonaságunk feladata: a balkáni missziókhoz hasonló csendőri-békefenntartói feladatok, vagy az iraki légtér felügyelete" - mondja Donnelly.

Amíg az Egyesült Államok szembe nem néz a valósággal, vagyis hogy ő "a világ ura", addig az amerikai külpolitika kicsit mindig zavaros lesz (lásd: Balkán), és az amerikaiak kicsit mindig értetlenül fogják szemlélni azt az enyhe ellenséges érzületet, ami a világban fogadja őket - érvelnek Donnellyék.

Az imperializmus "megrontja" Amerikát?

Sokan úgy gondolják, hogy a világhatalmi szerep valódi felvállalása "megronthatja" az Egyesült Államokat, eltérítheti a demokratikus és liberális értékektől, melyeknek legfőbb zászlóvivője. "Globális felelősségvállalás nélkül, azt hiszem, sokkal könnyebben tudnánk magunkat tartani az alapító atyák eszméihez" - mondja Andrew Bacevich, volt katonatiszt, aki ma nemzetközi kapcsolatokat okít a Bostoni Egyetemen.

De az "új imperialisták" ettől nem félnek. Donnelly rámutat, hogy az elmúlt 150 évben Amerika hatalma folyamatosan nőtt, de ezzel párhuzamosan sokkal demokratikusabb és liberálisabb is lett, felszabadítva a rabszolgákat és kiterjesztve a szavazati jogot. Amerika ma egyszerre hatalmasabb és szabadabb, mint volt 150 évvel ezelőtt. "Mi vagyunk az első világhatalom a történelemben, amely nem imperialista" - mondta 1999-ben Sandy Berger, Bill Clinton nemzetbiztonsági tanácsadója.

Vagy ellenségeket szerezhet neki?

A filozófia más kritikusai szerint e világhatalmi szerep heves reakciókat válthat ki a többi ország részéről. "Összefognak ellenünk mindenhol" - érvel Chalmers Johnson, a Japan Policy Research Institute vezetője. Rámutat: Kína és Oroszország már most szövetkezik, Washington és Brüsszel közt mélyül a szakadék, és az izmosodó globalizációellenes szervezeteket is gyakran heves Amerika-ellenesség jellemzi.

Donnelly és hívei szerint azonban kritikusaik tulajdonképpen nem is velük vitáznak, egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni a valóságot. "Szerintem az amerikaiak megszokták, hogy ők vezetik a világot, és nagyon nem volna kedvük feladni ezt a szerepet, ha volna egy másik jelentkező" - mutat rá egy feltehetőleg kínosan igaz tényre Donnelly.