Schröder végjátéka

Annak ellenére, hogy a német politikában már mindenki lázasan készül a választásokra, korántsem magától értetődő, hogy Horst Köhler szemrebbenés nélkül feloszlatja majd a parlamentet. Az államfő, aki pontosan egy éve költözött az elnöki palotába (illetve költözött volna, ha nem éppen most renoválnák a Schloss Bellevue-t) minden jel szerint igen alaposan mérlegelni fogja döntését. Nem múltak el ugyanis az alkotmányjogi aggályok Schröder manővere felől.

Horst Köhler elnökké választása előtt szinte teljesen ismeretlen volt a német közvélemény számára. Pénzügyi karriert futott be, nem politikait, és az elmúlt tíz évet külföldön töltötte: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökeként Londonban Németh Miklós főnöke volt, később a Nemzetközi Valutaalap igazgatójaként szolgált Washingtonban. Ezzel a múlttal kívülállónak számít a német politikában, és talán éppen ezért is fogalmazódik meg ellene újra és újra a vád, hogy nem elég semleges, és túlságosan a pártja, a kereszténydemokraták érdekei szerint cselekszik. Nagy tehát most a nyomás rajta: be kell, hogy bizonyítsa, hogy ő csakugyan semleges, és mindenképpen ragaszkodik az alkotmány betartásához.

Éppen ez lehet a bökkenő. Komoly vita folyik ugyanis arról, hogy összeegyeztethető-e az alkotmánnyal, amit Schröder kiokolt. 1983-ban, mikor Helmut Kohl egy hasonló művelettel harcolt ki új választásokat (akkor viszont abban a biztos tudatban, hogy növelni tudja majd többségét) az alkotmánybíróság előírta, hogy a bizalmi szavazás trükkjével csak akkor lehet feloszlatni a parlamentet, ha valóban nincs esély stabil kormánytöbbség létrehozására. Pontosan ezzel érvelt Gerhard Schröder is: a belső ellenzék felerősödése miatt nem garantált a kormánykoalíció működőképessége, ezért meg kell adni a választópolgárnak a lehetőséget, hogy döntsön a kormány jövőjéről.

Ám június 30-án, egy nappal a bizalmi szavazás előtt a koalíció még átbokszolt negyven törvényt a parlamenten. Így nehéz azzal érvelni, hogy a kormány működésképtelen. Különösen irónikus egyébként az, hogy a pénteki szavazáson éppen a belső, baloldali ellenzék szavazott bizalmat Schrödernek, míg Schröder és szövetségesei (köztük a teljes kabinett) tartózkodtak. A baloldal ezzel persze azt kívánta demonstrálni, hogy alaptalan az ellenük felhozott vád, miszerint ők veszélyeztették volna a kormány létét. Mégis, elég nehéz így azt a látszatot fenntartani, hogy Schröder nem tudta volna kitölteni a 2006 őszéig tartó mandátumát.

Mindezek ellenére a politikai nyomás akkora, hogy nehéz elképzelni, hogy vagy az elnök, vagy az alkotmánybíróság megakadályozná a választások előrehozatalát. Az elkövetkező három hétben amúgy sem várható sok mozgás: Horst Köhlernek most 21 napja van arra, hogy kiírja az új választásokat, amit attól számítva 60 napon belül kell megtartani. Mivel mindenki a szeptember 18-ai dátumot favorizálja, Köhler július 20-a körül fog hivatalosan dönteni.

Addig is teljes erővel beindul a választási kampány, ami nem szűkölködik majd furcsaságokban. A szociáldemokraták helyzete különösen bizarr. Gerhard Schröder továbbra is kancellárjelöltként vezeti a listát, noha hivatalosan nem élvezi saját pártja bizalmát. Ha veszít - és ehhez aligha fér kétség - teljesen elképzelhetetlen, hogy ellenzékiként helyet foglaljon a Bundestagban. Eközben a párt bázisa nem tudja eldönteni, hogy a népszerűtlen reformokat propagálja, vagy - Schrödert és reformprogramját elárulva - pánikszerűen húzzon balra és így megpróbálja megakadályozni, hogy az új baloldali párt túl sok szavazatot szedjen el tőlük.

A Zöldek sem tudják még pontosan, hogy mire építsék a kampányt: a szerintük sikeres, de igen népszerűtlen kormányzásra, vagy inkább markánsabb baloldali arculatot alakítsanak ki. Mindenesetre Joschka Fischer hosszú idő után újra elemében van, a bizalmi szavazás előtt ugyanis ő tartotta a legfeltűnőbb, legharciasabb beszédet a parlamenti vitában. Sokak számára ez volt a nap legnagyobb meglepetése.

A kereszténydemokraták közben elégedetten dörzsölhetnék tenyerüket, de a helyzet számukra sem egyszerű. Nemcsak, hogy felszínre törnek a belső viták a leendő kormányzás hangsúlyairól és a legfontosabb teendőkről, de van okuk aggódni a választások kimenetele miatt is. A hangulat annyira kiszámíthatatlan, hogy minden benne van a pakliban. Az abszolút többség a CDU számára ugyanúgy lehetséges, mint az, hogy az új baloldali párt olyan erős lesz, hogy csak egy nagykoalíció garantálhat majd stabil kormányzást a következő ciklusban.

De akkor már garantáltan Schröder nélkül.