Ismét Milosevicset választották a szerb szocialisták

2003.01.18. 20:43
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szombaton újfent megerősítette pártelnöki posztján Szlobodan Milosevicset, a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt és jelenleg Scheveningenben tartózkodó volt jugoszláv államfőt.
A szombati volt az SPS második tisztújító gyűlése, amióta Milosevics a hágai Nemzetközi Törvényszék scheveningeni börtönében raboskodik. A belgrádi Száva központ konferenciatermében tartott gyűlésen közel kétezer küldött vett részt több száz vendég mellett.

Hibák és mulasztások

A kongresszus a pártot, illetve Milosevics munkásságát, letartóztatását és hágai perét bemutató filmmel kezdődött. Ezután botrányos jelenet zajlott le: Bogoljub Bjelica - akit Milosevics bízott meg távolléte idejére az elnöki teendők ellátásával - felolvasta a pártelnök levelét, amelyben Milosevics élesen bírálta a pártvezetést és ellenezte a kongresszus megtartását. Beszédét "áruló", "bitang", "olvasd a levelet Mirának" (Milosevics feleségének) felkiáltások zavarták meg. Bjelica ezután közel negyven küldöttel együtt elhagyta a kongresszust.

Zoran Andjelkovics, a párt főtitkára beszédében meghirdette a párt belső reformját: az SPS változtat eddigi politikáján, síkra száll a piacgazdaság és a szociális igazságosság megteremtése, a dolgozók bevonásával történő privatizáció, az ország demokratizálódása és az Európai Unióhoz való csatlakozása mellett. A párt hibákat és mulasztásokat követett el a múltban, ezért szükség van a változásra. A főtitkár úgy vélte, hogy az SPS nemcsak a kedvezőtlen nemzetközi viszonyok, hanem a pártban és a társadalomban évek óta zaljó kedvezőtlen folyamatok miatt szenvedett vereséget a két évvel ezelőtti "októberi forradalomban".

Tisztogassatok már!

A küldöttek az egyetlen jelöl közül Milosevicset választották pártelnökké - ha nem fogadja el a tisztséget, az elnöki szék üresen marad. Változott a párt alapszabálya: az elnök távollétében a főbizottság elnöke vezeti ezentúl az SPS-t. E testület élére valószínűleg éppen az a Ivica Dacic kerül, akit korábban maga Milosevics szeretett volna kizáratni a pártból.

Az SPS "reformkongresszusaként" beharangozott gyűlést a pártot megrengető viták előzték meg. A Branislav Ivkovic vezette reformszárny új pártot alapított, az SPS vezetése pedig szembekerült Miloseviccsel és belgrádi "helytartójával", Bjelicával. Milosevic scheveningeni börtönéből hasztalan követelt tisztogatást a pártban.

Küszöb alatt a szerb szocik

A sorozatos botrányok közben az egykoron egyeduralkodó szocialisták támogatottsága lassan a statisztikai hibahatár szintjére süllyedt. A minap közzétett felmérés szerint ha most tartanák parlamenti választást Szerbiában, akkor az SPS a szavazatok alig három százalékát szerezné meg, vagyis nem jutna be a parlamentbe.