'Majd a zöldhatáron megyünk át'

Fele akkora a sor a szabadkai magyar főkonzulátus előtt, mint általában. Nem az érvénytelen népszavazás vette el a vajdasági magyarok kedvét a vízumtól, hanem az eső. "A trafikig szokott állni a sor, az négy óra álldogálást jelent biztosan" - válaszolja érdeklődésünkre egy idősebb úr a sor végén.

"Amúgy mi jól megvagyunk - magunkban" - feleli egy másik sorbanálló tréfálkozva, amikor arról kérdezzük, mit szólnak a vasárnapi eredménytelen népszavazáshoz. "A politika elvitte az egészet. Nem a szegény paraszt a hibás. Ha nekem azt mondják, nem lesz nyugdíjemelés, én se szavaztam volna meg" - fordul felénk egy idősebb hölgy, majd beáll ismét a sorba.

Majd a zöldhatáron

Egy éve még nem volt nehéz beutazni Magyarországra különösebb papírmunka nélkül - igaz, több órás sorbanállással - meg lehetett szerezni az egyéves beutazási vízumot. A 2007-es schengeni rendszer bevezetésének közeledtével azonban egyre több papírt kérnek.

"Igazolni kell, hogy van-e itt munkahelye, nyugdíja az illetőnek, ha nincs, akkor meghívólevél kell" - kezdi sorolni egy néni, majd több oldalról folytatják a sort. Igazán azon hökkenünk meg, amikor egy magyarországi temető látogatásához "a sírhely létét és a rokonsági fokot igazoló dokumentumot" kell felmutatni.

"Azt nézik, hogy ott tudsz-e maradni. A fiatalok például nem kapják meg." Kicsit olyan érzésünk van, mintha a budapesti amerikai nagykövetség előtt riportoznánk a vízumkérelmezőkkel.

"Majd a zöldhatáron megyünk át. De akkor már mindannyian" - viccelődik egyik beszélgetőpartnerünk, amikor megkérdezzük, mi lesz, ha életbe lép a schengeni rendszer. Mentő kérdésként a magyarigazolvánnyal hozakodunk elő. "Na, azzal meg kitörölhetjük. Nem jó az semmire" - érkezik a válasz.

"Nincs mozgás"

Az Antiquarium Caféban később folytatjuk a diskurzust kalauzunkkal, Maráci Lászlóval, a szabadkai Ifjúsági Központ igazgatójával. "Ellaposodik a közösség, mert nincs természetes kommunikáció a külvilággal, nincs mozgás, nem tudjuk követni a trendeket - összegez a fiatalok munkahelyszerzési lehetőségeit jól ismerő Maráci - Sajnos mindenki, aki már valami nevet szerzett magának, elmegy innen Pestre vagy tovább. Magyarország és a többi uniós ország egyszerűen elszippantja a szakembereket."

Erről aztán eszünkbe jut a vasárnap éjszaka a Trubadúr nevű mulatóban, ahol még hajnali háromkor is "domestic hungarian jazz" szólt, ahogy alkalmi belgrádi ismerősünk, Dejan fogalmazott. Az Index riportereinek dagadó lelkesedését ("Ha Pesten ilyen zenét játszanak valami helyen, a bor decije biztosan ezer forintba kerül") végül a szobrász Daniela lohasztja le: "Öt évvel ezelőtt kellett volna jönnetek. Akkor volt itt élet igazán." Mindegy, vigasztalódunk, mi mindig öt év késéssel érünk mindenhova.