A nyomozás során kiderült, hogy Milorad Bracanovics szoros kapcsolatot tartott fenn a zimonyi klán élén álló két személlyel, Milorad Lukovics Legijával és Dusan Spasojevics Siptarral (az előbbi szökésben van, az utóbbit a minap tűzharcban lőtték le a rendőrök).
A belügyminisztérium szerint Bracanovics az akkori rendőri vezetés és az állami csúcsvezetés utasítására részt vett a titkosszolgálati elitegység (JSO), az úgynevezett vörössapkás osztag egyes törvénytelen akcióiban. A rendőrség gyanúja szerint a kommandósok a zimonyi klán utasítására gyilkolták meg március 12-én Zoran Djindjicset. Két és fél évvel ezelőtt Ivan Stambolics volt szerb elnököt is a JSO tagjai rabolták el és végezték ki az akkori állami csúcsvezetés, vélhetően személyesen Slobodan Milosevics volt jugoszláv államfő parancsára.
Milosevics bukása után kapta tisztségét
A rendőrség már elfogta azokat a kommandósokat, akik közvetlenül végrehajtói voltak a két bérgyilkosságnak. Bracanovicset a minap vették őrizetbe. Érintettsége kellemetlen lehet a mostani hatalom számára, mivel Bracanovics a milosevicsi rendszer bukása után lett a titkosszolgálat helyettes vezetője, a vörössapkások másfél évvel ezelőtti zendülése után nevezték ki erre a tisztségre.
Ügyvédeket és bírókat is elfogtak
A belügyi tárca közleménye szerint rendőrkézre került három ügyvéd is, akik az elmúlt években szinte minden peres eljárásban védték a zimonyi klán tagjait, a bíróság pedig rendre felmentette vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat. A három ügyvéd közvetlenül a klánnak dolgozott, törvénytelen módszerekkel akadályozták a bírósági eljárások lefolytatását, s befolyásolták a perben eljáró ügyészeket és bírókat. Korábban Szerbia helyettes államügyészét és a belgrádi kerületi bíróság tanácsának elnökét is letartóztatták, mert ugyancsak a klánnak dolgoztak.