Huszonöt év Szolidaritás

Gyors bukás

Az a berendezkedés, ami 1989 nyarán még forradalminak számított, a többi kelet-európai diktatúra fergeteges tempójú összeomlása miatt igen hamar elavult. A cseh Polgári Fórumhoz hasonlóan a Szolidaritásban is megkezdődött a bomlás, a különböző pártok kialakulása. Külön meggyorsította ezt a folyamatot, hogy Jaruzelski 1990-ben lemondott az elnöki tisztségről, miután megérezte, hogy számára már nem maradt hely az új köztársaságban.

A megüresedett posztra jelöltette magát Lech Wałesa is, aki ugyan '89 nyarán nem akart Varsóba költözni, de aztán megunta a gdanski tétlenséget. Az időközben kinézetre is alaposan megváltozott, egyre magabiztosabb Wałesa már nem a kommunisták, hanem olyan volt bajtársai, tanácsadói ellen kampányolt, mint Mazowiecki, Jacek Kuroń, Bronisław Geremek és Adam Michnik.

Mindeközben megpróbálta kisajátítani a Szolidaritás jelvényeit, alaposan megrongálva ezzel a mozgalom örökségét. Erre az időre tehető az is, hogy megtiltatta a Michnik által szerkesztett Gazeta Wyborcza-nak, az ország máig legolvasottabb napilapjának, a híres Solidarność-logó használatát, miközben saját kampányában a jelvény mindenütt jelen volt.

Wałesa elnöki álmai végül is beteljesültek, de ő maga egyre inkább tragikomikus figurává vált. Nem csak nyugati megfigyelők aggódtak amiatt, hogy Lengyelországban esetleg egy tekintélyuralmi rendszer van kialakulóban, hiszen a diplomáciai parketten is esetlenül viselkedő, de saját magát egyre inkább a nemzet megmentőjének látó elnök enyhén szólva nem tűnt a demokratikus játékszabályok nagy hívének.

Mindeközben nagy volt a pezsgés az új pártok háza táján is. A Szolidaritás mint pártpolitikai tényező szinte teljesen eltűnt, a szakszervezet viszont megmaradt. 1991-ben több tucat párt került be a Szejmbe, ezzel csaknem kormányozhatatlanná téve az országot. Wałesa is pártalapítással kísérletezett: a rövid életű "Centrum Egyezmény" (Porozumienie Centrum) nevű pártot egy ikerpár, Lech és Jarosław Kaczyński vezette.

Ők ketten Wałesa-val ellentétben ma is meghatározó egyéniségei a lengyel politikának, a jobboldali populista "Jog és Igazságosság" (Prawo i Sprawiedliwość) az új projektjük. Lech Kaczyński Varsó főpolgármestere, aki többek között egy homoszexuális felvonulás betiltásával keltett nemzetközi feltűnést, amúgy meg jó eséllyel pályázik az októberi elnökválasztásokon.

Wałesa elnökségének idejére, 1993-ra esett a varsói gyors indulása is - a posztkommunista utódpártok ekkor nyerték meg először a választásokat. Wałesa szinte hisztérikus antikommunizmussal reagált, ami egyáltalán nem segített neki 1995-ben, amikor ellenfele Aleksander Kwaśniewski volt. A szinte botrányba fulladó tévéviták után simán veszített. Legkésőbb azóta a lengyel közvélemény többségének megítélése Wałesa-ról az, hogy hatalmas történelmi érdemei vannak ugyan, de elnökként sokat ártott magának.

Mára már történelem

A Szolidaritás öröksége utoljára 1997-ben játszott politikai szerepet, amikor Választási Akció "Szolidaritás" (AWS - Akcja Wyborcza "Solidarność) névvel egy több tucat, főleg konzervatív pártokból és csoportokból álló szövetség alakíthatott kormányt, méghozzá a volt ellenzéki értelmiségiek által fémjelzett liberális Szabadság Unió (UW - Unia Wolności) közreműködésével.

Első nagy kihívásuk az volt, amikor a Szolidaritás szakszervezet sztrájkokat szervezett a kabinet gazdasági intézkedései ellen. A kormány, és vele együtt az AWS, négy év alatt a darabjaira esett szét. 2001-ben sem az AWS, sem az UW nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt. (Ez a példa is jól mutatja, hogy régiónk sajátos körülményei között a liberálisoknak nem kell feltétlenül a posztkommunistákkal koalícióra lépni ahhoz, hogy a választók megbüntessék őket.)

A mai lengyel pártoknak már szinte semmi közük a Szolidaritáshoz. A pártrendszert leginkább a kiszámíthatatlanság jellemzi, olyan populista pártok közreműködésével, amelyek már nem a Szolidaritásból nőttek ki. Ennek ellenére a Szolidaritás mint befolyásos szakszervezet még ma is létezik.

De ami a legfontosabb: a Szolidaritás lassan, de biztosan elfoglalja méltó helyét az európai történelemben. Mintha még maga Lech Wałesa is lenyugodott volna: először II. János Pál pápa temetésén fogott kezet Kwaśniewskivel, az eheti ünnepségeken meg már együtt is felléptek. Az ünnepi rendezvények igazi sztárvendégei azonban mégsem ők, hanem Mihail Szakasvili és Viktor Juscsenko voltak. Ebből is látszik: a lengyelek tudatában vannak annak, hogy huszonöt éve a Szolidaritással egy olyan lavinát indítottak el, ami még mindig tovább gördül. A grúz elnök jóslata szerint legközelebb talán Minszkbe.